A férfiak meséi, a mesék férfijai – Vaskor Gréta, meseterapeuta írása

Hányfélék a férfiak?

Sokfélék – bátrak és félénkek, erősek és elveszettek, okosak, furfangosak és nehézfejűek, önzetlenek és irigyek, hódítók és magányosak, érzőek és kemények. Sokfélék a férfiak, és a mesékben is ott ez a sokszínűség. Mert ne gondoljuk, hogy minden mesehős azonnal, születése okán sárkányölő vagy királylányszabadító! Sokuknak út vezet odáig, hogy a sárkánynak mind a tizenkét avagy huszonnégy fejét levágja, sokszor segítség nélkül ez nem is megy.

(Persze felmerülhet a kérdés, mire föl ez a nagy sárkányfejlevágás? Miért kell, miért attól lesz hős, hogy a porba hull a sárkányfej? Erre a kérdésre az egyik válasz az lehet: mit is jelképez a sárkány a meséinkben. Nos, valami olyat, ami elragadja a királylányt, vagyis a szépséget, a női oldalt, elrejti a napot, a holdat, a csillagokat. A fényt, a meleget. A sárkány alakjába bele lehet helyettesíteni mindazt, ami az életünk fényének, melegségének, érzékenységének a fogva tartója, és magától ezt nem adja vissza. A mesehősök ezért vágják le a sárkányok fejét, ezért szüntetik meg ezt az erőformát.)

Vannak férfihősök, akik tudnak kérni segítséget, és tudják használni a kapott tanácsot.  Néha maga a királylány mondja el, hol lakozik a sárkány ereje, néha a táltos lovuk, vagy más állatsegítőjük. Néha maguk sem hiszik, menni fog a harc, hogy képesek a győzelemre: „Na, itt aztán nyugodtan visszafordulhatunk mondta a fiú a bikának, hiszen lehetetlennek tartotta, hogy átjuthassanak ezen az akadályon.”– mondja a fiú  a Királylány a lángpalotában című mesében. Mondja ezt háromszor. Segítője átviszi minden akadályon, de a legutolsót már neki kell megtennie: „Most aztán rajtad a sor – szólt a fiúhoz a bika. – Jól vigyázz, hogy a szörnyetegnek mind a tizenkét fejét egyetlen csapással levágjad!”  És persze attól lesz mesehős a szereplő, hogy a végső ponton megteszi, amit meg kell tennie, indul, cselekszik, küzd és harcol.

Vannak furfangos legények, akiknek nem az erejük, a bátorságuk által nyerik el a királylány kezét. Tudnak jól felelni, tudnak válaszolni feltett kérdésekre.  (A királylányok sokszor próba elé állítják, a férfit a mesében – ez is lehet a bátorság próbája, de lehet a józan ész, a szív, a kapcsolódás, vagy akár a hűség próbája is.)

Vannak férfiak, akik az álmukért küzdenek, kitartóak, szilárdak, eltéríthetetlenek. Akik akár vissza is húzódnak és passzívak maradnak, amíg el nem érkezik az idő a cselekvésre: „Most én parancsolok” – mondja az álomlátó fiú a Fehér királynak. (Az álomlátó fiú)

Vannak férfiak, akik másokért indulnak útnak. Apjukért, anyjukért, testvérükért, a közösségért, másokért. Kérdeznek és cselekszenek, tudják, nem teljes az élet, ha a felmenők, a testvér, a közösség élete nem teljes, nem boldog:

„Nap nélkül a Föld lakói megfagynak, és éhen pusztulnak. Megyek, megkeresem a Napot!” (A nap keresése)

„Útra kelek, anyácskám, megkeresem a Nap anyját. Tanácsot kérek tőle, mit tegyünk nagy bajunkban. Marasztalta az ifjú királyné: – Fiatal vagy még, gyermekem! Korai még a próbálkozás! De az ifjú azt mondta: – Nem nézhetem tovább búslakodástokat. Megpróbálok segíteni apámon.” (A kőkirályfi)

„Na, anyám – azt mondja egyszer a fiú – ,hallottam a faluban, hogy nekem volt tizenkét leánytestvérem. Ha törik-szakad, addig meg nem nyugszom, amíg őket fel nem találom, akármelyik szegletében legyenek a világnak.” (Csókalányok)

Vannak férfiak, akik a tudásért indulnak, útjuk során pajtásokra, társakra lelnek, megtanulnak együtt haladni, dolgozni. Vannak férfiak, akiknek az a feladatuk, hogy az erejükkel tanuljanak meg bánni. Vannak férfiak, akik gyerekecskeként indulnak, s ifjúból férfivá érnek. Vannak férfiak, akik szegénylegények, de kondásfiúkból királyokká válnak.

Ugyanakkor ne gondoljuk, hogy minden férfi, aki a mesében szerepel, mesehős lesz! Nem minden szereplő éri el a célt, nem nyer el birodalmat, királyságot.

Vannak, akik visszafordulnak, akik nem hallgatnak a tanácsadóra, nem figyelnek a jelekre, akik nem könyörületesek, így velük sem lesz az a világ. Lesznek irigyek, lesznek, aki elbuknak, ők azok, akik nem tudják bejárni a mese útját, ők az ún. álhősök. (Talán ők majd egyszer újrajárják a meséjüket, vagy keresnek egy másik mesét, a sajátjukat, amikben hőssé válhatnak.)

A mesék férfi szereplőinek nem kell mindent elsőre tudniuk – hibázhatnak, és hibáznak is, legalább kétszer, de van, hogy háromszor is, addig, amíg meg nem tanulják, hogy mire figyeljenek, mire hallgassak: „Ejnye, ejnye Iván cárevics – korholta a Szürke Farkas – miért nem tudtál hallgatni rám? De immár ne búsulj! Nem maradhatsz éppen most a nagy bajban! Bízzál bennem.”(Iván cárevics és a Szürke Farkas)

A férfi mesehősök indulnak, cselekszenek, néha hibáznak, majd újra cselekszenek, küzdenek és harcolnak. Hol erővel, hol furfanggal, hol türelemmel. Hol szeretettel! Küzdenek egy elrabolt királylányért, az életet adó vízért, almáért, egy aranymadárért. Küzdenek a boldogságért, a teljességért, egy saját birodalomért, egy saját királyságért: „- Hát aztán mi lesz belőled? – Vagy király, vagy a halál fia – felelt János. Nagyot kacagott a szegény ember: – Ó, te oktondi, hát azt hiszed, hogy olyan könnyű királynak lenni? – Már vagy könnyű, vagy nem, de én király leszek, ha addig élek is.”(Jégország királya)

A hősök képesek segítséget elfogadni, és könyörületesek a kisebbek, a gyengébbek felé. Ha kell, szembeszállnak, ha kell, furfanggal küzdenek, ha kell visszahúzódnak, ha kell, elismerik, hibáztak. De az útjukat végigjárják – még akkor is, ha az nem egyenes (s általában nem az, sőt, igencsak nehéz!), és nem adják fel.

De ha mindezt megteszik ezek a sokféle mesebeli férfiak, akkor boldogan élnek, míg meg nem halnak…

 

Vaskor Gréta

mese- és családterapeuta, családállító

www.vaskorgreta.hu

A kép forrása: Pinterest