A mi modern falunk, avagy egy éves a Szentendrei Olvasóklub

Közel negyven szentendrei történettel a hátam mögött, gyakran gondolkodom azon, hogy anno vajon miért éppen ide költöztünk és mi az, ami rendületlenül itt tart bennünket. Sokat ingázunk, családunk egyik fele Hajdú-Bihar, a másik pedig Győr-Moson-Sopron megyében, én évekig dolgoztam Budapesten, a férjem viszont mind a mai napig. „Gyüttmentek” vagyunk ebben a 28ezer főt számláló kisvárosban, a gyökerek nem ide kötnek, ez a mi választott otthonunk. S talán pontosan ez az, ami miatt élesebben látjuk és érezzük a különbséget Szentendre és Magyarország más régiói között.

Egyértelmű, hogy ami mindenkit idevonz – akár lakni, akár csak egy hétvégi sétára – az a folyó, a patak, a hegyek és egy egyedülállóan varázslatos épített környezet. S ha még erősen le is szűkül a hazai városok ezen feltételeknek megfeleltethető listája, marad még jó pár hely, ami miatt kijelenthetjük, Szentendre az adottságai alapján nem feltétlenül egyedi és megismételhetetlen. Akkor mégis mi a titok, ami miatt a világ egyik városáért sem cserélném le?

Arra jutottam az elmúlt pár év során, hogy ez a kisváros különösen alkalmas arra, hogy összehozza az embereket; megkockáztatom, az ide költözőkben eleve ott él a vágy a közösség iránt.

Már a „babakocsitologatós” időszakomban megtapasztalhattam, hogy a rendszeres séták idővel ismeretségeket, sőt, barátokat hoznak. Történik mindez különösebb erőlködés nélkül – az ember egyszerűen csak sétál, és a harmadjára látott ismerőst először köszönti, majd negyedjére megkérdezi, hogy mennyi idős a babája, vagy nem tud-e ajánlani egy jó fodrászt a környéken. A többi pedig – hogy mondjuk karácsonykor már s.k. kaláccsal ajándékozzuk egymást – jön magától. Persze, kell mindehhez egy nyitottság is – amikor nem félünk a másiktól, hanem kíváncsiak vagyunk rá, és merjük vállalni a kockázatát az esetleges elutasításnak is. (De legalább megpróbáltuk!) Az elmúlt tizenkét év folyamatos tapasztalás számomra, hogy ez a fajta szabadság és bátorság a szentendreiek döntő többségében ott él.

Beával októberben az Art6 Szalonban, amikor is Murial Barbery A sündisznó eleganciája c. regénye volt a téma

Persze, ahogy felszabadultam a nyolctól négyig munka alól, a szentendrei kapcsolódásokban is magasabb fokozatra tudtam kapcsolni, s így történt, hogy egy évvel ezelőtt Somody Beával olvasóklubot hirdettünk meg. Fogalmunk sem volt, hogy fog-e ez egyáltalán bárkit is érdekelni, csak azt, hogy mi szeretünk olvasni és szeretünk beszélgetni – ennek pedig érdemes lehet megadni a módját, s nemcsak az üzlete előtt, vagy a piacon összefutva, hanem úgy, hogy egy általunk teremtett térben és keretek között kérdezünk és ismerünk meg másokat is.

A klub több mint egy éve működik, a legutóbbi alkalommal pedig először fordult elő velünk, hogy nem volt elég székünk. (Bea puffokra kényszerült.) Az elmúlt tizenkét hónapban többféle könyvet is olvastunk, de talán a legviccesebb az áprilisunk volt, amikor is Jane AustenBüszkeség és balítélete mellé – ha már a romantikánál tartottunk, a vicc kedvéért – elolvastuk az újságosnál kapható aktuális Romana „regényt” is. Aztán rájöttünk, hogy igazából – bár olvasóklubról van szó – soha nem az a fontos, hogy épp melyik könyv kerül kiválasztásra, hanem sokkal inkább a személyes vélemények és történetek, amiket az majd fel fog hozni. A közösségünk motorja a beszélgetés – önmagunk megmutatása, véleményünk felvállalása és – ami még ennél is fontosabb – a másik véleményének a feltétel nélküli elfogadása.

Ma már látjuk, hogy jól éreztük, nemcsak bennünk volt igény erre a klubra. Sokszor tapasztaljuk, hogy akkor is eljön valaki, ha épp nem tudta elolvasni a könyvet, mert ez a tér, ahol mindenki jelen van, a másikra figyel és hozzáteszi véleményét a világ dolgairól szóló beszélgetéshez, egy különleges, ma (még) ritkán megszülető valami. Épp Emi – japán klubtársunk – írta nekem pár hete, hogy milyen érdekes, itt sokszor olyan mély dolgokról is szó van, amelyek egy-egy baráti vacsorán sem merülnek fel…

Modern falu.Ez az elnevezés azt fejezi ki, amit mi itt, ebben a városban meg szeretnék élni, teremteni. Ennek pedig csak egyik szelete az olvasóklub, hiszen sok egyéb módon és téma köré épülhetnek közösségek. Ugyanakkor mindegyik esetében egy cél lebeg a szemünk előtt: a XXI. század szülte hektikus hétköznapokban is lassítsunk, ha kell, álljunk meg, forduljunk a felebarátaink felé és kérdezzük meg nyitottszívű kíváncsisággal, „Te ki vagy? Mi a történeted? Mit gondolsz a világról?”…

S hogy mit ad a modern falu? A „nem vagy egyedül” élményét. Az egymásra csodálkozás lehetőségét. Más szempontok megismerését. Megszabadulást az ítélkezéstől. Új ismeretségeket. Új barátságokat. S nem utolsósorban tartalmas, élő (!), okostelefon- és tévéképernyő nélküli estéket.

S hogy mi kellett nekünk mindehhez? Alig valami – egy hely, két szervező és egy Facebook-esemény.

 

gálfisaci

Kiemelt kép forrása: Unsplash – Tim Marshall

 

Ui. Mivel rengeteg tervünk van még a közösségépítésre, azokról időről-időre számot adunk majd a Modern Falu címkénk alatt. Addig is mindenkit biztatunk, hogy ne csak olvassa a történeteinket, hanem ismerje meg a környezetében élőkét is – akár egy általa alapított (…)[1]klub keretében.

 

[1]A zárójeles rész tetszés szerint kitölthető!