Apás szülés

2017. január 15-e csoda napként írta be magát a saját történelmembe. Megszületett a harmadik gyermekem. Csodálatos, s egyben félelmetes élmény volt. Csodálatos, mert egy új élet világrajövetele maga a csoda! Félelmetes, mert félelmetes megtapasztalni azt az erőt, ami a nőkben rejlik.

Az első két gyermekem császármetszéssel született, így most először tapasztalhattam meg a természetes szülés/születés csodáját.

Hajnali fél háromkor keltett a feleségem, hogy úgy tűnik, ezek már azok a fájások, amikre egy ideje várunk. Az orvosi számításokat két nappal túlléptük. Gyorsan magamhoz tértem és körberaktam gyertyával a lakást. A gyertya kellemes fénye támogatja a vajúdást, amit egy erősebb fényforrás akár le is állíthat. A fájások 3 és 5 perc között érkeztek fokozódó erősséggel. Kádba szállt és meleg vízben ücsörögve lazított. A meleg víz segít eldönteni, hogy a fájások csak jóslók, vagy igaziak, emellett lazítja a medencét. A fájások alatt igyekeztem masszázzsal csillapítani a keresztcsont és derék környékére nehezedő terhet.
Fél hatig szépen jöttek a fájások, aztán visszaálltak 7 percesekre. Felhívtuk a szülésznőnket, hogy bemenjünk-e hét órára, ahogy előre le volt fixálva, mivel a túlhordás mindennapi ellenőrzéssel jár. A válasz egyértelmű igen volt…
Amíg a kórházban a feleségemet vizsgálták, szóba elegyedtem pár sorstárssal. Valami front lehetett, mert heten gyűltünk össze azon a reggelen…
A döntés az volt, hogy maradunk. Szülőszobát kaptunk, beöltöztem és igyekeztem a segítségére lenni. Tizenhárom órán keresztül tartott a vajúdás. Masszíroztam, sétáltunk. Az állva vajúdás komfortosabb volt a számára és ahogy erősödtek a fájdalmak, egyre nagyobb szükség volt rám. Egy idő elteltével egyre jobban kellett lelki fronton helytállnom, mert a fájdalmak egyre elviselhetetlenebbek lettek… Engem nem zavar a vér látványa, nem féltem a kitolás alatt sem jelen lenni és el tudtam képzelni, hogy mit élhet át a feleségem. Átérezni nem tudtam, de arra gondoltam, hogy én talán nem is lennék képes rá.
Végig fogtam a kezét és folyamatosan biztattam, igyekeztem erőt adni neki és támogatni, mert mást nem tehettem. Nem tudott rám figyelni, de utólag elmondta, hogy homályosan emlékszik, hogy miket mondtam és rengeteget jelentett neki, nélkülem fel is adta volna. Mérhetetlen fájdalmat élhetett át, mert tudom róla, hogy kivételesen erős nő, a jóga miatt pedig nagyon ismeri a testét. Aznap hőssé vált a szememben!
15 órakor született meg a mi kis kincsünk.
Az élmény napok óta a hatása alatt tart.

Megláthattam, hogy milyen hihetetlen erővel bírnak a nők, s közben arra jutottam, ha ők képesek ilyen mérhetetlen fájdalmakat elviselni a közös gyermek világra hozása érdekében, akkor nekünk, férfiaknak is végig kell őket kísérni ezen az úton. Nem lehet kifogás az, hogy nem bírjuk a síránkozást, vagy a vért, ha nekik nincs választásuk, nekünk sincs: oda kell állni a szülőágy mellé és fogni a kezüket. Ez nem opció!

Ha a párunk is így szeretné, akkor ott a helyünk mellette. Léteznek szülésfelkészítők, ahol a férfiakat is segítik, tájékoztatják, felkészítik. El kell menni és le kell győzni a félelmet! Megéri!

Olyan mély kapcsolódás alakul ki köztetek, amit más élmény sohasem fog pótolni, és ott lehetsz, amikor a gyermeked először szippantja be e világ levegőjét. Számomra mindez egy felbecsülhetetlen tapasztalás és örök emlék marad!
Végül nagy, nagy köszönet és hála Dr. Tóth Richárd doktor úrnak és Laklóthné Kovács Krisztina szülésznőnek, amiért szeretettel és szeretetben segítették világra jönni gyermekünket!

 

Mészáros Zoltán

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.