Bálint

„Már tavaly elvégeztem a vízimentő képzést és azóta nagyon sokat dolgoztam, hogy tudjak félretenni.
Szeretem ezt a munkát, viszonylag nyugodt, eddig nem kellett bonyolult dolgokat megoldani. Például tegnap jött a vízibiciklis, hogy segítsünk, mert már vagy három kilométeren is túl kimentek az egyik biciklivel, aztán mikor kieveztünk, azt láttuk, hogy egy pár csupán „kettesben akart maradni”, távolabb a tömegtől…
Tavaly viszont Tihanyban volt egy eset, amikor egy gyerek a mozgó stégről leugorva olyan kagylós, köves részre esett, hogy a talpa darált húsra emlékeztetett, na attól én is rosszul lettem.
Hát körülbelül ilyesmikkel kell megküzdeni, de a legnagyobb ellenség az emberi hülyeség. Hiába mondják be a másodfokú viharjelzést, sokan azt hiszik, hogy mindenhatóak és marhára tudnak úszni és hiába szólunk, beúsznak. Mivel mi nem vagyunk hatóság, nem tehetünk mást, csak kérhetünk. A bóják alapvetően a hajózóknak szólnak, de az is igaz, hogy viszonylag odáig biztonságos a fürdőzés is, és ha már méteres hullámok vannak, egyrészt mi sem látunk jól a hullámoktól, másrészt, mire kievezünk, már lehet, hogy késő. Egyébként ez most egy jó strand, többnyire családosok vannak és vigyáznak egymásra…
Szeptemberben kezdem a gépész szakot a Műegyetemen. Nem tudom még elképzelni, hogy milyen lesz, de lesznek fent barátaim és remélem, hogy kollégiumba is bejutok. Ha egyszer végzek, nem tervezem, hogy elmegyek innen, azt hiszem, inkább vállalom majd, hogy szerényebben élek itthon, mert azt érzem, hogy nekem itt kell tennem majd valamit.
Autót még nem vezetek, jogosítványt lassan szeretnék már szerezni, de édesapám azt mondta, hogy legyen meg az első évem és utána majd azt csinálok, amit akarok. Szerintem így akar motiválni, hogy minél előbb belerázódjak az egyetemi tanulmányokba…”

Szólj hozzá!