Csorba Norbert

Borsodi gyerek vagyok. Kazincbarcikán nőttem fel egy egyszerű családban, szerény körülmények között. Ennek köszönhető szerintem, hogy értékelem a kis dolgokat is. Persze erre csak felnőttként jöttem már rá, miután laktam itt-ott mindenfelé, hogy milyen szerencsés gyermekkorunk is volt a testvéremmel, és milyen nehéz lehetett szüleinknek tolni a példa szekerét, mert bár snassz duma, de Borsodban tényleg hátránnyal indul az ember. Nekem viszont mégis ez lett az előnyöm.

Nem voltunk soha jómódúak, de mindent megkaptunk, nem szenvedtünk hiányt semmiben. Hemperegtünk az udvaron, botokkal kardoztunk, köpőcsőztünk, összetörtük magunkat és szerencsére egészséges modell volt előttünk, ahol azt láttuk, hogy édesapánk fát vág (mert azzal fűtöttünk), barkácsol, ért minden ház körüli munkához, édesanyánk pedig otthont teremtett a házból – tették mindezt mindketten munka mellett.

Felnőttként én is, mint sok mindenki eljöttem onnan, és az utóbbi években kifejezetten vándor életet éltem. Csak külföldön közel tízszer költöztem. Londonban kezdtem konyhai kisegítőként, aztán voltam szakács, autómosó, „linen porter”, majd Amszterdamban megszereztem egy hangmérnöki szakmát is. Laktam tengerpartra néző panorámával, és szerettem élni, hajszoltam az élvezeteket. Egy kedves barátommal, akivel akkoriban együtt laktunk Brightonban, évekig a „ki a f*m az a mérték?”volt a jelszavunk. S csak később, Amszterdamban kezdtem el összebarátkozni Mértékkel. (Vicces, hogy pont ebben a városban tértem „jó” útra.) Ebben az időben is maximális erőbedobással a tudattal „foglalkoztam”, csak kezdetben annak a módosításával, ma pedig már inkább a módosulatlan állapotával, amit a meditáció és a jóga eszközeivel közelítek meg.

Mindent megtettem azért, hogy harminc éves koromra jelezze a szervezetem, hogy változtatnom kell. Az emésztési és gyomorbajokkal kezdve, a vérnyomáson át a derék- és túlsúlyproblémákig minden jött. Ráadásul belsőleg is egy romhalmaznak éreztem magam. Voltak hullámvölgyek és mélypontok, míg végső elkeseredésemben egy Fegyencedzés c. könyvet vettem a kezembe, majd ki is próbáltam pár gyakorlatot belőle. Volt köztük néhány jógapóz is (ezek lettek a kedvenceim), és hamar elkezdtem fejlődést tapasztalni általuk. Persze csak később tudtam meg, hogy ezek tulajdonképpen jógapózok.

Aztán minden jött magától – edzettem, olvastam, elkezdtem meditálni, fogytam harminc kilót, és a belső rétegek is szépen lassan bontódtak le. Harminchárom éves koromban egy teljes szemlélet- és életmódváltást éltem át. Nem volt könnyű, pláne az eleje, mert amikor az ember elkezd felelősséget vállalni önmagáért, könnyen céltáblájává válhat másoknak. Sok ember cserélődött ki az életemben, de én akkor is hallgattam a belső hangra.

Nem volt egyenes utam a jógához, de ahogyan nem vagyok büszke a múltam bizonyos részeire, úgy nem is szégyellem azokat. Kiéltem a vágyaim, így ma már nem hiányoznak, mert tapasztalatból tudom, hogy mi az, ami nem vagyok és amit nem akarok csinálni.

Másfél éve költöztem vissza Magyarországra, Budapestre. Azóta voltam recepciós, street workout trainer, úszómester a készenléti rendőrségen, gyógynövényboltos, vegán szakács, kertész és aztán tavaly év vége óta jógaoktató. Ez idő alatt arra ébredtem rá, hogy semmivel sem szabad azonosulnom, hiszen semmi sem biztos – sem az, hogy hol élek, sem az, hogy mit dolgozom. Bármikor, bármi változhat, így aztán az egyetlen fix pont csak én magam lehetek.

A jóga az, ami nemcsak ad, hanem el is vesz belőlem – a téves azonosulásokat, nézeteket, a lerakódott blokkokat. Időközben összebarátkoztam magammal, már nem állok annyiszor a saját utamba.

A kérdésem mindig az volt, hogy mit kezdjek az Élettel, hogy mi értelme van ennek az egésznek. A kérdésem iránya mára megváltozott, s azt figyelem, az Élet mit akar kezdeni velem.

Visszatekintve magamra, arra amilyen voltam, úgy látom a férfi, a nőivel ellentétben nem kapott, hanem szerzett, tapasztalt tulajdonság. Ahogy fent úgy, lent, és ahogy kint, úgy bent. A férfi minőség van kapcsolatban a fenti és kinti világ dolgaival. Mi férfiak, felelünk a szellemiségért (fent), és vágjuk a fát (kint). A női minőség felel az anyagi világért (lent), hisz a nő teremt otthont a házból (bent), és képes gyereket szülni. Ezzel pedig már eleve túlmutat önmagán, míg a férfinak eszmeiségben, ideológiában szükséges önmagán túlmutatnia. Szerintem.

A férfiassághoz tartozik még az erő, és annak uralása, vagyis a férfi tudjon biztonságot adni és kiállni magáért, a családjáért, az elveiért. Ha kell, tudjon az ellenállással szemben haladni, békésen, uralkodva önmagán és az erején. S persze mindannyiunkban található mindkét minőségből, a férfiből és a nőiből is, a lényeg az egyensúly, a harmónia megtalálása.

Mindezeken túl az erős férfi mer gyenge is lenni, kimutatni a sebezhetőségét, mert ahhoz kell igazán nagy erő – felvállalni önmagát. Ettől még nem lesz határozatlan, sokkal inkább emberi.

Hálás vagyok, amiért eddig nem köteleződtem el – nem nősültem és gyereket sem vállaltam. Nem az a Norbi választott volna, aki ma vagyok. Ma már nem a mennyiség, hanem a minőség és az egyszerűség a fontos, és egy csendes, nyugodt életet képzelek el a jövőbeli párommal. Esetleg egy tanyán, ahol harmóniában a természettel, boldogan élünk, míg meg nem halunk. Na jó, egy világkörüli út azért még előtte belefér…

Fotó: AgiSzaboPhotography