Egyed Melinda

„Hat éve dolgoztam kockázatkezelőként egy bankban, amikor egy hétfői napon azon kaptam magam, hogy próbálom felsorolni azokat a dolgokat, amiket szeretek a munkámban. Egyetlen válaszom volt: a kollégáim. Mélyen elgondolkodtam ezen, s lassan világossá vált, hogy nekem nem a számok, hanem az emberek az utam.

Viszont semmi máshoz nem értettem, így elkezdtem mindenféle dolgokat megtanulni. A fotózás teljesen véletlenül jött és egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből majd olyan szakma, szenvedély és hivatás lesz, ami fenekestől forgatja fel az életemet.

Egy esküvői fotós mellé szegődtem el dolgozni és szinte azonnal magával ragadt az egész atmoszféra: az emberek, a felszabadultság, az izgalom, a pozitív energiák, a szabadság és a kreativitás. Új embereket ismerhettem meg, akik betekintést engedtek az életükbe, s ezzel számomra kinyílt egy olyan világ, amiben ráadásul alkotni is lehetett.

Egyik alkalommal a készülődés alatt felkaptam egy szabad fényképezőgépet és elkezdtem teljesen kötetlenül kattintgatni. Amikor a mester meglátta őket, kérdőn rám nézett, hogy én csináltam-e őket, s akkor azt gondoltam, most fog kirúgni, mert a gépével készítettem harminc szörnyű képet. De végül nem így történt, mert azt mondta, hogy bár nem tudok komponálni és fogalmam sincs a fény természetéről, de van egy olyan látásmódom, amit nem lehet tanítani. Az összes többit ő majd megtanítja.

Tanultam a mestertől, workshopokon, könyvekből, de igazából legtöbbet a saját hibáimból, abból, amit elrontottam. Csakúgy, mint az életben…

Időközben sokszor váltottam, elkanyarodtam a családi- és a portréfotózás felé, most pedig ami a legjobban foglalkoztat az az utazásokkal egybekötött fotózás. Az esemény, a megfigyelés, majd a saját szűrőmön keresztül való megmutatás visz előre, azt megmutatni, hogy én hogyan látom a világot és közben abban bízom, hogy ez másoknak is megtetszik és esetleg utazásra inspirál.

A kezdeti, kisebb félelmekkel is tűzdelt izgalmak mára pozitív izgalommá alakultak át, illetve az abban való hitté, hogy az a jó irány, amerre az élet visz.

Azt látom, hogy minden egyes nappal jobb helyre kerülök, de ennek az is a feltétele volt, hogy megtanuljak bízni az életben.

Igazából arra jutottam, hogy ha az ember őszintén végiggondolja azokat a dolgokat, amelyek valóban boldoggá teszik és azt, hogy merre szeretne indulni, ami neki és másoknak is örömet szerez, akkor az élet az összes többit el fogja intézni.

Hamarosan az Azori-szigetekre utazom. Önkéntes munkáért fizetségül lesz szállásom és ételem, szabadidőmben pedig lehetőségem arra, hogy bejárjam a környéket, fotózzak és jegyzeteket készítsek.

Érdekes, hogy csak amikor megtapasztaltam jöttem rá, hogy mennyire hiányzott az életemből ez a fajta szabadság…”

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.