Emi Koshino

“Amikor idejöttem, kb. 18 évvel ezelőtt, a magyar férjemmel (akkori barátom) angolul beszéltem.
Eleve nekem nehéz volt angolul kommunikálni, de az igazi nehézség nem a nyelv miatt volt, hanem a kommunikáció különbözősége miatt.
Japánban nem szoktuk nagyon kifejezni az érzelmeket, inkább arra várunk, hogy a másik észrevegye azokat. Vagyis szépnek látjuk azt, ha valakik verbális kommunikáció nélkül is megértik egymást.
Ilyen kultúrában nőttem fel 24 éven keresztül, a férjemtől is azt vártam, hogy megértsen engem sok szó nélkül.
De természetesen neki nem sikerült.
Nem mondtam neki, ha valami miatt mérges voltam rá, inkább fojtottam befelé az érzelmeket.
Aztán egyszercsak annyi feszültség gyűlt össze bennem, hogy egyszerűen nem szóltam hozzá pár napon keresztül.
Nem sírtam, nem kiabáltam, úgy viselkedtem, mintha ő nem is lenne mellettem.
A férjem egyáltalán nem értette, hogy mi a bajom. És nagyon rosszul érezte magát.
Mondta, hogy mondjam meg, mi a bajom, akár ordíthatok, sírhatok is, de mondjam meg, mert nagyon, nagyon rosszul érzi magát, ha nem beszélek vele.
Már tudom, hogy nem csak neki nehéz ilyenkor, hanem igazából nem lehet megérteni egymást, ha nem kommunikálunk jól. És ha jól kommunikálunk, akkor sokkal jobb a kapcsolatunk!”

Szólj hozzá!