Kozma Rita, Plus Size Stylist

Huszonévesen én is tipikusan az a nő voltam, aki nem érzi jól magát a bőrében. Pedig 36-os méretet hordtam, sportoltam, és mégsem voltam elégedett magammal. Mindig az volt a fejemben, hogy milyennek kellene lennem… Sokan mondják, hogy nem a férfi az, aki által a nő önértékelése helyrebillen, de velem ez történt. Lett egy olyan párom, aki mindennap dicsért és bókolt. S hiába viselek ma már 42-44-es méretű ruhákat, sokkal jobban szeretem magam most, mint akkor. A jó társon túl persze mindehhez nagyban hozzájárult az is, hogy tudatosan kezdtem el magammal foglalkozni, azzal, hogy kívül, belül rendben legyek, vagyis nekem is akarnom kellett a változást. Ez másképp nem megy. Ha belenézek a tükörbe, látom a narancsbőrt, látom a ráncokat, de ezek csak egy ezredmásodpercnyi hatással vannak rám, mert közben látom azt a nőt is, akivé gyerekként szerettem volna válni, és nekem ez ad valódi magabiztosságot.

A pályám kezdetén stylistként dolgoztam divatmagazinoknál, s bár nagyon szerettem, idővel újabb kihívások után néztem. Hiába élhettem meg a kreativitásomat, úgy éreztem, több impulzusra vágyom. Felfigyeltem viszont arra, hogy a teltebb és idősebb hölgyek nem találják magukat, rájuk nem gondolnak sem az újságcikkek, sem a tervezők. Felülkerekedett bennem a segítő énem, mert azt éreztem, hogy nekem többet kell tennem annál, minthogy meghallgatom őket. Akkor indultam el a „plus size” vonalon, ami ma már az egyéni és kiscsoportos ügyfeleken túl, egy modellügynökséget, egy online magazint, egy idén megjelenő könyvet, stylist képzést, divattáborokat és hamarosan egy üzletet is jelent. A kulcs az önszeretet felé vezető utamban, tapasztalataimban rejlik, ennek a receptjét adom át, aminek eredményeként azt látom, hogy a nők hihetetlen átalakulásokon mennek keresztül. Csodák születnek, ha azt a hozzám forduló nő is szívből akarja. Én ugyanis a belsővel kezdek el dolgozni. Engem elsőként az olyan kérdések érdekelnek, mint a „ki vagy te?”, „ki voltál gyerekkorodban?”, „mi szeretnél lenni?”, „mi a szíved vágya?”, „hol szeretnél tartani 1-3-5 év múlva?”, és csak miután ezekre választ kaptam vágunk bele az öltözködés kérdésébe.

Azt hiszem, hogy rám nem is a stylist szó a legmegfelelőbb, hanem a stílus- és életmódtanácsadó, illetve az önbizalomtréner. Hiszen azt tanítom meg, hogy hogyan figyeljünk magunkra, hogyan ismerjük fel (és meg) az élethelyzeteinket, hogy aztán amikor kinyitjuk reggel a szekrényünket, már tudjuk, hogy melyik az a ruha, ami aznap bennünket a legjobban tükröz. (S ezekből nem kell sok! Elég húsz darab, hiszen azt akár kilencvenféleképpen is lehet variálni!) Mert a legfontosabb az, hogy amit felveszünk, abban jól érezzük magunkat, és talán egy kicsit még boldogítson is. Az öltözködés ugyanis egy nagyon izgalmas játék, amit egyébként nem kell, hogy meghatározzon a divat, a divatból elég csak azt kivenni, ami épp passzol hozzánk…

Én azt gondolom, hogy mindenki egyedi, megismételhetetlen és szép. Ahhoz azonban, hogy mások is így lássanak, először fel kell ismerni a saját szépségünket. Ez pedig nem az öltözködéssel, vagy az öltözködés által kezdődik, hanem a tetteinkkel. Először ugyanis azt kellene néznünk, hogy kik vagyunk, mit teszünk magunkért, mit teszünk másokért és minderre büszkék lehetünk-e. Mert ezekben a cselekedeteinkben rejlik a szépség, a saját szépségünk.

 

Fotó: Holecz Endre