Krausz Csilla

„Azon a másfél évvel ezelőtti nyári estén bár látszott a vétlen, de rossz mozdulat, talán a férjemmel mondtuk is, hogy „ne!”, de már késő volt, a palack velem szemben volt és a lángszórószerű robbanás fellökött. Egy ezredmilliomodnyi másodpercre azt képzeltem, hogy megúsztam, de nem, meggyulladtam. A férjem lélekjelenlétének köszönhető, hogy a tüzet nagyjából tizenöt másodpercen belül sikerült eloltani, lesöpörte az arcom, pokróccal takart le és leöntött egy kancsó limonádéval is. Tizenkét százalékban égett meg másodfokon a testem.
Azóta azt tapasztalom, hogy maga a baleset, mint trauma viszonylag könnyen feldolgozható, pláne, ha szerető környezet vesz körül, illetve, ha külső segítséget is igénybe tudsz venni. Amik viszont rajtad kívül állnak, azok a poszttraumás tünetek: ez egy kontrollálhatatlan dolog, teljesen váratlan pillanatokban és helyzetekben berobban az agyadba a baleset, mint egy videoklip, újra és újra átéled a történteket, hallod a hangokat, a robbanást, mintha újra ott lennél és mindent érzel, amit akkor éreztél.
És ennek nem tudsz az ura lenni.
Egy idő után pedig a környezetedet sem mered ezzel terhelni.
Ugyanakkor emiatt félsz emberek közé menni, vagy csak simán leugrani a közértbe.
És ez kezdett el foglalkoztatni! Hogy hogyan lehet ezen túljutni.
Úgy képzelem el mindezt, mint egy dobozba zárt pattogó labdát, amit ki kell szabadítani, hogy a feszültség meg tudjon szűnni. A traumának van egyfajta tudatmódosító hatása is, valamiféle erőt szabadít fel az emberben és meg kell találni, hogy hogyan tudjuk ezt az erőt megfelelően használni. Hogy az ne lehúzzon, hanem felemeljen.
Már az intenzíven megfogalmazódott bennem az, hogy ha mindez megtörtént és végeredményben olcsón megúsztam, akkor nekem ezzel dolgom van, törődnöm kell vele, mert ha nem, az élet valami nagyobb próbatételt fog küldeni.
A TraumaAmbulancia ötlete a kórházi osztályon való sorstársakkal történt beszélgetésekből eredeztethető. Már ott megtapasztalhattam és rájöttem, hogy a lelki gyógyulásban az empátia és a humor az igazi segítség. Kezdetben egy műhelyt képzelek el, ahol sorstársak, rokonok, a balesetben bármilyen formában érintettek, valamint szakemberek összejönnek és beszélgetnek. Hiszem azt, hogy a traumát átélt egyéneknek, illetve poszttraumás stresszben szenvedőknek túl kell lépni a történteken, mert ha nem, ott egy elakadás marad, ami végül kihat a környezetükre is. De ez egyedül nem megy, ehhez kell a segítség: a sorstársak, a baleset egyéb résztvevői, a szeretteink és a szakemberek támogató közössége, valamint a két legfontosabb orvosság, a humor és az empátia megtapasztalása.”

Szólj hozzá!