Kriszti – Bali Edina Zsanna írása

Kriszti története évekkel azelőtt kezdődött, hogy megismerte szerelmét. A férfi boldogtalan házasságban élte a mindennapjait. S bár már a nászútjuk első napján, a vonaton elsírta magát attól a rendkívül rossz érzéstől, hogy visszavonhatatlan döntést hozott, hogy elrontotta az életét, nemcsak bennmaradt a házasságban, hanem született egy kislányuk is. Az élet folydogált a megszokott mederben, amikor megismerkedett egy nagyon szép és nagyon kedves nővel, s a szerelem elsöpörte a hétköznapokat, de a férfi továbbra is a házasságában maradt.

A nő egyszer csak bejelentette, hogy babát vár, ő pedig szembesült gyávaságával, a nem rendezett élet minden következményével, de még mindig halogatta a döntést, ami így vagy úgy megoldást hozott volna.

Felesége viszont egy közös barátjuktól megtudta, hogy férjének szeretője van, aki ráadásul gyereket vár. Megtalálta a nőt, s pontosan nem tudható, hogy mi történt, de beszélgetésük után a nő abortuszra ment és szakított a férfivel. A gyerek helyett tehát az a döntés született, hogy minden marad a régiben, a házasság nem bontható fel.

A romokból a boldogtalan otthonban megint csak egy új kis élet kezdett teret követelni magának, s mivel itt nem volt, aki közbelépett volna, a házaspárnak született egy kisfia. A feleség a házasságot szerette volna menteni vele, a férfi pedig vezekelni, s ezzel is beletörődni sorsába, hogy számára már nincs más út csak ez az élet.

A kicsi fiú nem javított a két ember kapcsolatán, s most az asszonyon „volt a sor”, hogy valamiféle levegőhöz jusson. Viszonyt kezdett egy másik férfival, s mivel a házasságukban általában ő volt a döntéshozó, most sem tétovázott sokat, a férfi egy napon arra ment haza, hogy holmijai a lakásajtó előtt becsomagolva várják, dörömbölésére pedig mindkét gyermeke teli torokból kiabálja, nem jöhetsz be apa. Utóbb kiderült, azon a napon egy másik férfi ruhái már be is kerültek a szekrénybe.

Ebbe az élethelyzetbe csöppent bele Kriszti, aki elvált asszony volt egy kislánnyal. Mivel a férfivel nagyon közel esett egymáshoz a munkahelyük és többször ebédeltek ugyanott, meglátta a szomorúságot, a kivertséget a férfi tekintetében, s már bele is húzódott egy életbe. Mikor a férfi válását kimondták és ott maradt teljesen lenullázva, még könyveitől is megfosztva, de szerelmesen, egy új élet lehetőségeinek bűvöletében Kriszti előtt, ő igent mondott. A láthatatlan kötelék mindkettejük előző, reményt vesztetté vált, sok sérülést okozó házassága is volt. Gyógyítani és gyógyulni akartak.

Így Kriszti első és második feleség is lett. Nagyvonalú első feleség volt, aki gyakorlatilag mindent otthagyott a volt férjénél, s nagyvonalú második feleség lett, aki nem követelte, hogy férje vigyen magával valamit az első házasságából. Amit a férfi persze a helyzetből fakadóan vitt, az a gyerektartás és a két gyerek kéthetenkénti egész hétvégés láthatása volt.

Az élet anyagilag és egyébként is nehezen indult, a mindent nulláról kezdeni helyzet, így hogy már három gyerekért voltak felelősek, rengeteg terhet rakott a vállukra. Főleg Krisztiére, mert a férfi, aki addig boldogtalanságában is megengedte, hogy helyette, nevében is csak úgy történjenek a dolgok, most hirtelen megtalált boldogságában főleg „engedékenynek” bizonyult, s mivel az első házasságból hurcolt sebek miatt szinte alig bírt ránézni a gyerekeire, itt is Krisztinek kellett azokon a hétvégeken helytállni, kitalálni, hogy mi legyen, gondoskodni, megoldani.

Kriszti életébe még további nehézségeket hozott, hogy az első feleség rendkívüli találékonyságról tett tanúbizonyságot, ha épp volt férjét kellett valahogy bosszantani, valamilyen módon az új családnak ártani. A gyerekek a hétvégékre általában konkrét vásárlási listával érkeztek, kikövetelték a legújabb játékokat, a legmenőbb holmikat. Ha valamit nem kaptak meg, zsarolták az apjukat, aki azt hitte, elfedheti valódi apai érzéseinek hiányát azzal, ha a listán minden kipipálásra kerülhet. Az sem számított, hogy tudomására jutott, a nagy nehézségek árán megvásárolt játékok sorsa általában az, hogy a nem apás hétvégeken az első feleség játékromboló szeánszokat szervez, azaz összehívják a barátokat, rokon gyerekeket, s szabad, sőt kötelező az előző hétvégéről hazahurcolt zsákmányt tönkre tenni.

Kriszti egyszer csak azt vett észre, hogy állandóan mindenféle játszmával találkozik, hogy kipihenhetetlennek tűnik a fáradtsága, hogy  reménytelenségbe fordultak először szépnek látszó pillanataik.

Sokszor kérdezte magától, akartam én ezt, valóban jól döntöttem? Úgy táncolt két világ határán, hogy nem is tudta hová tartozik valójában.

Számtalanszor kételkedett magában. Rettegett a második hétvégéktől, azt érezte, hogy egy idegen nő a fején táncol, s dróton rángat mindenkit, s fellázadt, hogy az ő élete ennél sokkal értékesebb.

Nem volt, akivel erről beszéljen. Férje beérte a látszattal, hogy kéthetente a gyerekek megkapják, amire szükségük van, a játékot, a meleg ételt, még programokat is, amelyeken mintha jól éreznék magukat. Ő is fáradt volt, s bizonyos szempontból újra reményt vesztett. Nem, nem az új házasságában, hanem abban az élethelyzetben, aminek úgy érezte, soha nem lesz vége. Minden örömet mintha valami fájó rettegés borítana be, hogy ugyan mikor történik valami, ami újra kijózanít, és ami minden pillanatában azt üzeni, nekik nincs esélyük tényleg újrakezdeni. Csak arra van esély, hogy azt játsszák, hogy újra kezdték az életet, de ez olyan, mint amikor valaki kiszabadul ugyan egy börtönből, de rendszeresen ráront valaki, hogy megvizsgálja, az előírtaknak megfelelően viselkedik-e és nem felejti-e el, hogy ez csak egy látszatszabadság, aminek bármikor vége szakadhat.

Krisztiéknél nagyon kevés volt a tér, a levegő. A sebek, amelyeket az előző házasságokból hoztak, csak részben gyógyultak, s az új sebek időnként még jobban fájtak. A férfi gyerekei folyamatosan, mint kis beépített ügynökök száguldoztak végig az életükön, sokszor látszott teljes képtelenségnek legalább egy kis szeretetet csiholni, máskor könnyebben mentek dolgok és hihetővé váltak az álmok, aztán azokat az álmokat újra felülírta valami más.

Kriszti a túlélést választotta, a férfi kidőlt. Elbújt az alkohol mögé, így „legalább” a kudarc magyarázhatóvá vált, a sebek nyugodtan felszakadhattak, a felelősség elillanhatott a pálinka gőzében. Nem tudott a nyomás alól sem emberileg, sem anyagilag kiszabadulni, ezért teremtett egy másik teret, ahol csak ő mozgott otthonosan, amiben garantáltan egyedül lehetett, s amiben feláldozhatta új családját. Kriszti kiabortálódott a férfi életéből, ahogyan annak idején a férfi másik szerelméből az első feleség kiabortáltatta a gyereket.

Anno két ember sérülten, rengeteg fájdalommal és félelemmel telítve találkozott egymással. Odaadták egymásnak egy pillanatra a reményt. S valami miatt engedték, hogy ezt a reményt elvegyék tőlük, hogy kötelet dobjanak a nyakukra, s mindezt begyömöszöljék egy első házasság elvetélt történetébe, egy meg nem született és egy „kierőszakolt” gyermek szűk terébe, ahol a történetek szabadon garázdálkodhattak, s egyre fojtogatóbb életet teremtettek.

Ha van üzenete Krisztinek a mi számunkra is, az talán nem lehet más, mint az, hogy nem vagyunk azonosak a történeteinkkel, és semmiképpen sem vagyunk azonosak egy másik ember történeteivel.

Hogy a házasság úgy szól a közös történetekről, hogy közben megérthetjük a magunk életéből mindazt, amit meg kell tartanunk, amit el kell engednünk, de a házasság sem a közös történetek gyűjteménye, hanem az egységé, amelyben együtt közösen döntünk, s amelyben nagyon pontos határokat húzunk, ami nem enged mások játszóterévé válni. Mert, ha engedjük, akkor mi is csak bábuk vagyunk a játszótéren, s hamar akár a miénkké is válhat az tér a saját életünk lehetősége helyett. S egyszer csak már teljesen mindegy lesz, hogy ki hozta létre és mi célból azt a játszóteret.

Rengeteg házasság felbomlik, a párok több mint hatvan százaléka úgy dönt, hogy nem megy együtt. S arányaiban még több második házasságban élő férfi vagy nő adja be a válókeresetet. Ez csak egy statisztika. Amúgy pedig valahol ott csücsül az élet. Mindannyiunkban.

Bali Edina Zsanna

Azanő

A kép illusztráció! Forrás: Ben Blennerhassett on Unsplash