Kutvölgyi Gabriella

„Végzettségeim szerint óvodapedagógus és tanító vagyok. A pályám kezdetén tíz évig dolgoztam a Pók utcai lakótelep általános iskolájában.

Volt egy nagyon jó igazgató, aki anno engem is tanított általánosban és megbeszéltük, hogy én dolgozhatok másképp. Az volt az elvem, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet biztosítása az iskola dolga, így a tantermet csoportszobának rendeztem be és nem a csengő határozta meg az órák hosszát. Megtanultuk például azt, hogy ha a többi osztály tanul, akkor mi csendben közlekedünk a folyosón.

Én ezt vallom az iskolában és az életben is: mindent meg lehet beszélni, mert a másik – akár gyerek, akár felnőtt – lehet, hogy másképp, más szavakkal, de megérti a dolgokat. El lehet magyarázni a hatévesnek is, hogy mi értelme van bizonyos helyzeteknek, csak a megfelelő szavakat, magyarázatot kell használni. Sőt megértik azt is, hogy bizonyos szabályok miért szükségesek, de nem kell mindig a katonás rend.

Szerintem fontos, hogy az iskola (óvoda) hagyja a gyerekeket szabadon gondolkodni, kérdéseket feltenni, látni több oldalról a dolgokat, és minél többet tapasztalni, érezni, érzékelni. Kapjanak minél több pozitív visszacsatolást, fedezzék fel, miben igazán jók és élvezzék a sikereiket.

Jó lenne, ha mindenki azt tehetné, amit szívesen csinál, ha egy belső motiváció lenne a hajtóerő! Ebben sokat segíthet a világlátottság, mert az mindig olyan tapasztalatokat ad, amelyek más irányokba, más lehetőségek felé is elmozdítanak. Inspirálnak.

Ha tehetném, mindenkinek azt tanácsolnám, hogy menjen, lásson világot és azzal a tapasztalattal építsen itthon valami mást. Ne csak azt kövesse, ami bejáratódott! Ehhez viszont szükséges körülnézni, tapasztalatokat, érzéseket szerezni! Bárhol a világon és, ha lehet, minél több helyen!

Önbizalommal teli és megoldásokat kereső fiatalokra van ma itthon szükség. Az alap persze az, hogy nyelveket beszéljen és lépést tartson a technikával. Mert a technika nem ördögtől való…

Mostanában mese,- báb,- és kézműves foglalkozásokat tartok, különböző korú gyerekeknek óvodákban, iskolákban, illetve felnőtteknek is. Mindig is szerettem és tudtam mesélni, így amikor kapcsolatba kerültem sajátos nevelési igényű gyerekekkel, adta magát a lehetőség, hogy elvégezzem Boldizsár Ildikó, pedagógusoknak meghirdetett alkotó-fejlesztő meseterapeuta tanfolyamait. Ez nekem akkor egy nagyon érdekes tapasztalás volt és szerintem én beleszerettem az Ildikóba és a módszerbe is…

Ma már a bábfoglalkozásokon is használom a meseterápia lehetőségeit és fantasztikus élményeket ad! Szinte együtt lélegzem, néha 80-100 gyerekkel!

A mesék másik ága az életemben, amikor használva az alkotó- fejlesztő meseterápia eszközeit, felnőtteknek mesélek. Van, aki csak mesét hallgatni jön, és utána élvezettel vesz részt egy beszélgetésben, játékban, van, aki épp kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyik. Hiszek abban, hogy egy-egy meseesten mindig az van ott, akinek épp szüksége van rá. Ráadásul ezek olyan alkalmak, ahol már barátságok is kialakultak.
Mindemellett egy gimnáziumban tartok báb alkotókört. Hetedikes és kilencedikes diákok járnak hozzám. Vidám, kedves csapat, de kihívás, hogy pénteken az utolsó két órában aktív, gyümölcsöző munkát végezzünk.
Minden, amit csinálok, azt élvezettel csinálom. Szeretem. Most még viszont, mint anya és pedagógus, otthon is szükség van rám. Életem legfontosabb része ugyanis a családom. Ahogy nőnek a gyerekeim, úgy jut egyre több és több időm a bábozásra, a mesélésre és egyéb kreatív feladatokra. Mert a fontos dolgokat szeretem teljes odafigyeléssel, örömmel csinálni.” (Kutvölgyi Gabriella)

 

Fotó: ÁgiSzabó Photography

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.