Lipták Orsi

„Egyszer egy kapcsolódó nevelésről szóló előadáson arról volt szó, hogy az ember a társas kapcsolatokra van szocializálva. Ezt az igényt a múlt századig még képes volt betölteni egy nagyobb közösség, majd a nagycsalád, de mára a nagyvárosi nukleáris családokban az anyák szinte teljesen egyedül maradnak a kisgyermekeikkel, és egy halom feladattal, amivel sokszor nehezen tudnak megbirkózni. És nincs a közelben felnőtt társaság, nincs kivel megosztani a gondolatokat, élményeket, problémákat.
Az első lányom születése után számomra is sokkoló volt a hirtelen magány. A végtelen monotonitáson túl olyan alapdolgok váltak súlyos logisztikai feladattá, mint tömegközlekedve eljutni A-ból B-be, vásárolni, ügyet intézni, ebédet főzni, otthonról dolgozni…
A második babám idején két másik anyukával kitaláltuk, hogy szerdánként összejövünk és délelőtt egyikünk kimenőt kap, addig a másik kettő vigyáz a gyerekekre. Közben megfőtt az ebéd, bedobtunk egy mosást, a gyerekek játszottak, mi beszélgettünk. Minden könnyebb volt együtt. Ez volt a hét egyik csúcspontja – és többek közt ez adta a HellóAnyu alapkoncepcióját.
Tavaly februárban nyitottunk. Korábban szabadúszó fordítóként dolgoztam, de a gyerekek születésével elkezdtem kutakodni bababarát helyek és jó gyakorlatok után – nem sok sikerrel. Külföldi mintákat kerestem, kérdőíveket állítottam össze, majd ráeszméltem, hogy egy üzleti terven dolgozom. Nem csak játszóházat vagy kávézót vagy éttermet szerettem volna, hanem sokkal többet, ami mindez együtt, sőt, kulturális-közösségi tér és családbarát munkahely is. Nem volt tőkém, se saját helyem, ezért éjszakánként bújtam a netet, partnereket és támogatókat kerestem. Sokan csak egy álmodozó nőt láttak bennem lila köddel a szemei előtt.
Hosszabb-rövidebb ideig csatlakozó társakkal, tanácsadókkal, segítőkkel megtámogatva, több mint tíz év elteltével, két pályázat elnyerésével és önkormányzati támogatással nyílt meg a HellóAnyu családbarát közösségi tér és kávézó.
Így visszagondolva a masszív küldetéstudat volt az, ami végig segített újra és újra továbblendülni az akadályokon, annyira biztos voltam benne, hogy kell egy ilyen hely. Természetesen sokan vannak, akik enélkül is boldogan élnek, sőt, nem is vágynak társaságra, gyerekzsivajra. De kell, hogy legyen alternatíva azoknak, akik nehezen bírják otthon egyedül. Ide találkozót lehet szervezni, akár a nemkisgyerekes ismerősökkel, munkatársakkal, barátokkal is. Van wifi, sokan laptoppal jönnek és dolgoznak, vagy tréningeken vesznek részt, hogy felkészültebben térhessenek vissza a munkába.
Van olyan énekesnő, aki rendszeresen a HellóAnyuban tárgyal a menedzserével, míg a kislánya mellettük játszik. Nem ritka, hogy az anyukák a nyelvtanáraikkal nálunk tartják az óráikat. És amikor ezt látom, mindig eszembe jut, hogy igen, tulajdonképpen végig ebben reménykedtem, hogy ez egy ilyen hely lesz…”

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.