Maklári Judit

„Én tipikusan az az egyke gyerek vagyok, aki minden álmát megvalósíthatja. De ezt ne úgy képzeld, hogy a szüleim mindent a fenekem alá tolnak, hanem csak úgy, hogy biztosítják a lehetőséget a kibontakozásomhoz. Amikor nyelveket akartam tanulni, különórákra járhattam, amikor azt mondtam, hogy az orvosira szeretnék menni, támogattak és amikor írni kezdtem, hagytak teret nekem az írásra. S bár könyvekből Dunát lehetne otthon rekeszteni, a költészetért úgy igazán nem rajongtak, s mégis, mióta verseket írok, kortárs költők köteteit olvassák ők is. Ráadásul anyukám, aki pedagógus, az egyik cenzorom lett, apukám pedig a „tesztolvasó”, mert ő mérnök, s ezért tudom, ha megérti, ha neki átjön egy-egy versem üzenete, akkor közérthető szöveget alkottam…

Az első írásom a szalagavató dalunk szövege volt, de csak az egyetem kezdetén döntöttem el, hogy verseket fogok írni. Gondoltam, más lányok írjanak naplót, én versben fogom kifejezni magam. A második félévben be is küldtem egyet a DOTE Medikus Lapjába, ők publikálták, s a második évtől én magam is dolgozom a szerkesztőségben.

Jelenleg negyedéves orvostanhallgató vagyok, s azt érzem, hogy az első szerelmem mindig is az orvoslás lesz, de sokkal könnyebb úgy egyensúlyba kerülni önmagammal, hogy nem csak az egyetem és a tanulás tölti ki a napjaimat, hanem a költészet is. A versírás számomra a kreativitás, mert általa sajátos nézőpontot ragadva tudom leírni a gondolataimat. Aztán dolgozom rajta – van, hogy helyi irodalmi körökben, egymást segítve – és büszkeséggel tölt el, ahogyan tökéletesedik. Ha pedig beküldöm valahová és azt mondják, publikálásra alkalmas, az az öröm és a boldogság. Végül, mikor a nyomtatott versemet olvasom, mintha nem is én, hanem egy sokkal komolyabb ember írta volna…

A nagy álmom, hogy egy napon saját kötetem lesz.

Vannak megosztó témáim, mint például az a versem, amelyik a gyomortükrözésről szól. Erre egy barátnőm azt mondta, hogy a személyes élményei miatt nem hajlandó elolvasni, de azt tanácsolja, hogy ne is küldjem be sehova. Egy szerzőnek az ilyen véleményt, illetve a kritikákat is el kell tudnia fogadni, hiszen az írással nem tömegcikket gyártunk, hanem egyedi műveket. Ebből pedig az is következik, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem szeretik, nem értékelik, vagy nem értik a verseidet, vagy az azokban megjelenő képeket.

Tavaly találkoztam valakivel, aki fokozatosan lopta magát a szívembe és két hónapja egy pár vagyunk. Remélem, az elkövetkező időszakban sok szerelmes vers fog születni…

Azt gondolom, hogy nem csak a szomorúságból, hanem a boldogságból is születhetnek szép és értékes versek. Csak meg kell tanulni a boldogságot is jól kezelni és jól megélni! Úgy, hogy rá tudjuk magunkat bízni az égiekre, de a környezetünkre, a körülöttünk lévő emberekre is… S akkor a boldogságnak is lehet egy nagyon jó alkotói lökete!”

 

Maklári Judit:

 

Cor (szív)

 

Excentrikusan vastagodik a szívem,
nem is olyan szépen, szimmetrikusan,
itt csak az fiziológiás,
amit az Isten elképzelt.
Szférikus elipszoid formája közönséges gömbbé torzul,
majd mint egy luftballon, arra tágul a nyomástól,
ahol a fala a leggyengébb.
Aztán a szabálytalan, itt-ott véknyabb szívem
egyszer csak megszakad az istentelenségben.

Szólj hozzá!