Bevezetés a fenntartható divatba – Interjú Mengyán Eszterrel

Amikor felhívtam Esztert telefonon néhány nappal ezelőtt, hogy időpontot egyeztessünk a találkozónkra, azt mondta, hogy ő még nem érzi elég érettnek magát arra, hogy egy a már „az ember” interjúkban megszokott portrérajzoló beszélgetést készítsünk vele, szívesebben maradna egy véleményadó beszélgetésnél. Aztán a jóhangulatú őszi sétánk és ebédünk után én mégis megpróbálok a Holy Duck mögött megbújó nőről megtudni valamit.

„36 leszek, ilyen korban már nagyon sok mindent csináltak a kortársaim; gyerekeik vannak, férjhez mentek. Bár családcentrikus mintát hozok otthonról, magában a házasság intézményében nem hiszek. A szüleim 25 év után váltak el, ami nagyon nehéz volt nekem is és a két fiatalabb testvéremnek is. Mindenesetre kívülről mindenkit sokkal érettebbnek látok, mint amilyennek én magam tartom, s mindig rácsodálkozom, hogy emberek tőlem várnak bölcs tanácsokat.”

Nekem elég érett hozzáállásnak tűnik az a felelősségvállalás, komoly elszántság, amivel a környezetvédelemért és a fenntartható divatért harcol és motivál másokat. Például engem is! Az ő hatására néztem meg a The True Cost című 2015-ben készült dokumentumfilmet, amely a ruhaipart – ami a második legkörnyezetszennyezőbb iparág az olajszektor után –, illetve annak a Földre és lakóira gyakorolt romboló hatását mutatja be hétköznapi ruhagyári munkások küzdelmes életén át. Emiatt kezdtem el én is komolyan foglalkozni a hulladékmentes élettel. Mégis akkor mit jelent számára érettnek lenni?

„A megélések hiányoznak talán az életemből – nem utazom, nem találkozom sokféle emberrel, kultúrával. Talán mert az elmúlt 10 évben nagyon sokat dolgoztam. Női portáloknál voltam főszerkesztő-helyettes, majd főszerekesztő. Most pedig ahogyan a család kerül egyre inkább a fókuszomba, szívügyemnek tekintem a fenntartható divat népszerűsítését, ezért újságíróként, aktivistaként elindítottam és működtetem a Holy Duck blogot és Instagram oldalt. Most nagyon erre koncentrálok.”

Igen, Eszter nagyon eltökélt. 2016 októberében elhatározta, hogy fél évig nem vásárol magának semmilyen ruhaneműt. Ebbe annyira belejött, hogy emelte a tétet, és egy egész évig nem vett semmit. Mindezt főként a fent említett dokumentumfilm hatására. S hogy ki volt ennyire céltudatos, környezetszerető a családjában?

„Az apukám a nagy maximalista a családban, ő ültette el bennem a természet iránti érzékenységet, az állatok szeretetét. Sokat kirándultunk Békésben a hozzánk közeli erdőkben. Megtanultuk, hogy az erdőben csendben kell menni, mert az erdőt tisztelni kell. Az Európa madarai című könyvön nőttem fel, kedvenc állatom a tőkés réce volt. Összességében azt gondolom, hogy apukám érzékenyített leginkább a környezetvédelem fontosságára. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy a szüleink generációját a legnehezebb rávenni most még akár arra is, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtse. Nekik nagyon nagy könnyebbség volt a műanyag, az előre becsomagolt dolgok megjelenése. Az ő generációjuk máshonnét jön, mást látott.”

Akkor honnét jön és mit látott Eszter?

„Hm, jó messziről. Sok munka van abban, hogy most jól vagyok. A gyerekkori komoly gerincferdülésem az egész kamaszkoromat megnehezítette. Kicsit melankolikusabb alkat vagyok egyébként is, de utólag úgy „diagnosztizálom”, hogy tinédzserkoromban egy nagy, mély gödörben voltam. Egy gerinctartó korzettet kellett viselnem, ami megakadályozta az előrehaladott állapotom rosszabbodását. Persze ezt én takargatni akartam, és a legnagyobb nyári melegben is vastag pulcsit és hosszú szoknyát hordtam, hogy elbújjak. 17 évesen műtöttek, és az azt követő évben már cuppanós topokat és szűk nadrágot hordtam én is. 19 és 25 között sok mindent kétségbeesve szerettem volna bepótolni, de ekkor még közöm nem volt a fenntartható divathoz.”

Elkezdünk újra a The True Cost című filmről beszélgetni, ami elindította Eszterben a fenntartható divatért való küzdelmet. Amióta megnéztem, nem hagy nyugodni a kérdés, vajon mi különbözteti meg azt az embert, aki megnézi ezt a filmet és annyira a hatása alá kerül, hogy aztán egy évig nem vásárol ruhát magának, attól az embertől, aki megnézi, meghatódik, de néhány héttel később, talán némi lelkifurdalással ugyan, de mégsem tud ellenállni a kedvenc üzlete „kihagyhatatlan” ajánlatainak.

„Erre meg kell érni, és meg kell érteni, hogy az öltözködéssel kapcsolatos döntéseink nem csak a divatról szólnak. Félreértés ne essék, a divatot imádom, izgalmas, ahogyan egy anyagból valami megszületik, és az az önkifejezés eszközévé válik. De hol éltem én eddig, hogy nem vettem észre, hogy mindeközben mi történik? Mára a divat nem csak erről szól! Ez a filmélmény olyan volt, mintha egy fátyol lebbent volna fel a szememről. Úristen! Aludtam eddig? Én, aki ezzel foglalkozom, ezt eddig nem fogtam föl? Persze nem mindenkinek épp a The True Cost -ot kell megnézni, attól függ, hogy ő mire érzékeny. Lehet, hogy téged meg épp az indít el ezen a környezettudatosságra törekvő úton, hogy ha megnézel egy filmet a nagyüzemi állattartásról vagy az olajiparról. Fontos az érzékenység, és a hit, hogy akár te is tehetsz valamit. Mert itt nemcsak rólunk van szó, hanem a gyerekeinkről, az én leendő gyerekem jövőjéről. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ezt a fajta felelősségvállalásomat nem elsősorban egy harcos szerepében kell képviselnem, hanem sokkal inkább a példamutatással.”

Az interjút KisM Franciska készítette.

Eszter azt ajánlja kezdésként, hogy csak egyszerűen próbáljunk meg kevesebbet vásárolni. Minden egyes alkalommal tegyük fel a kérdést, hogy biztosan szükségünk van-e az adott dologra. Rendben, vásároljunk kevesebbet, törekedjünk a helyi, illetve hazai gyártású termékeket előnyben részesíteni, a kérdés csak az, miből. Rákerestem néhány hazai környezettudatos divatmárkára – egy garbó 26 ezer forint, egy gyerek póló 6 ezer, egy csizma pedig 60 és 70 ezer között. Tegyük fel, hogy spórolok és megtehetem, hogy náluk vásárolok, vajon garanciát kapok arra, hogy ezek a ruhadarabok évekig kiszolgálnak majd bennünket?

„Tisztában vagyok azzal, hogy az egész kérdés végül a pénztárcáinkhoz vezet, ami ma Magyarországon egy nagyon érzékeny és nehéz téma. Igen, sajnos a garanciát sem tesztelte még senki, mert ezek a márkák még újak, nem léteznek elég régóta ahhoz, hogy erről érdemben tapasztalatunk legyen. Ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy igazából sokan nem mérik fel, valójában mennyi pénzt is költenek el akár három-négy ugyanazt a funkciót szolgáló fast-fashion ruhadarabra. Azt gondolom, hogy nagyon sok megoldási lehetőség létezik, akár attól függően, hogy kinek, mit enged a pénztárcája. Kapok olyan visszajelzéseket, hogy jó az, ha a turkálókban való vásárlásra biztatok embereket, de sok olyan olvasóm van, aki nem fog bemenni turkálókba, hanem inkább egy varrószalonba, ahol megvarratja magának, amit szeretne. Mivel szerencsére ilyen tág közönséget érek el, ezért nekem muszáj minden lehetőséget felkutatnom és bemutatnom. Mindenki a pénztárcájához, az ízléséhez, a szerepeihez, a stílusához kell, hogy megtalálja a megfelelőt. Egy a fontos: ne halmozzunk! Ne fogyasszunk túl! Ha jobban akarod érezni magad, menj el futni, sportolni, és vizsgáld meg, milyen űrt töltesz ki a vásárlással! Én is folyamatosan figyelem magam – a tudatosság elengedhetetlen az életmódváltásban!”

De vajon mivel helyettesíthető az öröm-, vagy kielégülésérzés, amit a vásárlás ad?

„Én például magammal kezdtem foglalkozni. Magamba fektettem azt az időt és energiát, amit előtte a vásárlásba. Az ezen megspórolt pénzt pedig a blogom fejlesztésére és személyi edzőre költöm. Az önismeret fontos! Az önfelfedezési utamon nekem nagy kapaszkodók voltak a szín- és stílustanácsadásban szerzett ismereteim. Meggyőződésem, hogy ezeket iskolában kellene oktatni, mert olyan tudás ez, ami rengeteget segít abban, hogy kevesebbet fogyasszunk.”

A párod partner a fogyasztást csökkentő törekvéseidben?

„Nemcsak partner, hanem támogat is. Sok-sok előadásomra elkísért, vele beszélem meg a dilemmáimat a témával kapcsolatban. Eddig nem tudtam neki olyan hulladékcsökkentési ötletet mondani, amit ne fogadott volna pozitívan, de van, amit meghagyunk csak az én játszóteremnek. Ami azt jelenti, hogy elfogadja, hogy én így vagy úgy csinálom, de ő egyelőre nem tud változtatni egy-egy szokásán, mert nem találta meg az ideális terméket hozzá. Ő mindig is szettekben gondolkozott, ha az öltözködésről beszélünk! Azt hallottam például az adományboltosoktól, hogy a férfi ruhákat mindig nagyon elnyűtt állapotban kapják, mert a férfiak sokkal tovább használják a ruháikat, és éppen ezért nagyon nehéz olyan férfi ruhát adományozni, ami jó állapotban is van és megfelelő minőségű is. Az én párom is szétnyúzza a már meglevő szettjeit, ruháit. Kevés, jó minőségű ruhája van, de azok szettekbe vannak összerakva.”

A férfi-nő téma kérdés felmerültével, és ha már a tőkés récéről is esett korábban szó, milyen érdekes az, hogy az állatvilágban általában a hím példányok a színesebbek, pompázatosabbak, míg az emberi kultúrában mi nők vagyunk azok, akik folyamatosan díszesebbek akarunk lenni, és felhívni magunkra a figyelmet.

„Azért viselettörténeti szempontból tudni érdemes, hogy nagyon sokáig a férfiak reprezentálták a divatot. Ők jártak magassarkúban, ők voltak a díszesebbek, a színesebbek. Ez ott fordult meg, amikor elindultunk a polgárosodás, és ők elmentek dolgozni a hivatalokba, a nők pedig otthon maradtak és reprezentálták a férfiak vagyonát. Bár azt hiszem, hogy az Instagram világa megint csak fordít ezen. Ma már a srácok is figyelemmel kísérik a trendeket, számukra is fontossá válik a kinézet. No meg a kütyük és az autók. Így aztán ők is túlfogyasztóvá váltak. A túlfogyasztás pedig kardinális kérdés az egész történetben!”

Valahányszor elgondolkodom a fenntartható divat szóösszetételen, némi ellentmondást érzek. Számomra a divat valami nagyon frisset, előre mutatót, jövőbe tekintőt jelentette, ezzel szemben a fenntarthatóság az állandóságra és a lassúságra utal.

„Igen, valóban ellentmondásos ez a két szó így egymás mellett. A divat állandó változást jelent, valami állandó újdonságra, megújulásra ösztönzést, a fenntarthatóság pedig egy állapot, rendszer megőrzését.”

S mi lenne ez a rendszer?

„A fenntarthatóságban benne van az, hogy a növekedéseddel ne használd ki, vagy el az embereket és a természetet.”

Valami visszafordulást kellene ösztönözni, ahol visszatérünk egy természetesebb létformához?

„Egyrészt a tudatosság iránti igényt kellene a fogyasztókban felébreszteni, másrészt a gyártóknak és cégeknek is be kell látniuk azt, hogy amit csinálnak, nem fenntartható, hiszen nem várható el minden egyes vevőtől, hogy pontosan utánajárjon mely ruhadarab honnan való, milyen körülmények között készült, illetve hány évig hordható. A legideálisabb esetben a kínálatnak kellene mindezekért a felelősséget és a garanciát vállalni.”

Akkor ismét csak odajutunk, hogy mindaddig, amíg nem történik szemléletváltás, és talán áldozatvállalás is a divatcégek és a gyártók sorai közt, ránk, egyénekre hárul a felelősség, hogy tudatosabban gondolkodjunk és döntsünk a fogyasztásunkról. Mi az az első lépés, amit akár már holnap megtehetünk?

„Még mindig a használt ruha vásárlás, valamint a ruhacsere a legkörnyezetbarátabb megoldás, hiszen tovább tartod benn a körforgásban a ruhát. Felfoghatatlanul sok ruha van legyártva! Évente 100 milliárd darab. Minek? Egy idő után azt veszed észre, hogy szédülsz az üzletekben a sok cucc között, amik aztán egy-egy leárazáson fillérekért, mint rongyok hevernek szanaszét. Őrület! Nulladik lépésként, illetve a leghalványzöldebb megoldásként talán azt tudnám tanácsolni, hogy vedd meg, ahol megvennéd, azt amit szeretnél, de csak mértékkel vásárolj és valóban használd is (ki) azt a ruhadarabot.”

Szerző: KisM Franciska

Fotók Eszterről: Mészáros Virág