Nádai László

„Tizennégy évesen kezdtem el a hegymászást, először itthon, aztán külföldön. Fokozatosan jöttek a nagyobb hegyek, majd az expedíciók. 1984-ben jártam először a Kilimandzsárón. Azon az expedíción az egyik útitársunk magashegyi tüdőödémát kapott és meghalt. Nem tudta felmérni, hogy vissza kellene fordulnia… Akkor azt hittük, hogy ez egyszeri és soha vissza nem térő lehetőség, a keleti blokkból nekünk nem lesz több esélyünk újra eljutni Afrikába… Honnan tudhattuk volna, hogy öt év múlva lesz egy rendszerváltás, s a világ kinyílik? El sem tudtam képzelni, hogy ötvenéves koromra immár a huszadik Kilimandzsáró mászásomra jutok el és addig is többszáz embert fogok felkísérni!
A hegymászás egy olyan sport, amiben van jópár rajtad kívül álló veszélyfaktor, mint időjárásváltozás, lavina- vagy kőomlásveszély és ott vannak a szubjektívek, amik viszont rajtad múlnak: rossz döntést hozol vagy eltévedsz, mert nem figyelsz… Ez utóbbiak egy részét ugyan meg tudod előzni, pláne ha minél tapasztaltabb vagy, de van egy csomó dolog, amire egyetlen ráhatásod van: odamész, vagy nem. Ennyi.
Amikor a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy gyereket szeretnénk, én inkább azt választottam, hogy nem megyek oda, nagy expedíciókat nem vállalok.
És tulajdonképpen a hegyek megmaradtak, csak másképp: nem a tetejéről nézek le, hanem a lábáról felfelé, és ez is szép!
A túravezetést az élet sodorta. Jövő januárban viszem a huszadik Kilimandzsáró utat.
Az egzotikus helyekre való eljutás mindig is vonzott és a hegyek mellett nagy szerelem nálam a sivatag is! Ülni egy dűnének a tetején és körbenézni, éjszaka sátorban aludni és annyi csillagot látni, amennyit el sem tudtál képzelni, hogy létezhet, s közben a teljes csöndben hallod a sivatag hangjait, a homok susogását…
Én kifejezetten szeretek magam lenni, a gondolataimmal és inkább az embertömeg az, ami lenyom!
És ezt az élményt a bogarászás közben is meg tudom találni!
Nekem ez jelenti a pihenést. Divatos szóval ez adja meg a flow állapotát. Gyűjtőutakra, expedíciókra járok, begyűjtés után itthon preparálok, majd gyűjteménybe rakom. Nehéz azt elmagyarázni, hogy mi az érdekes a sok kis apró fityfene bogarakban. Ha valaki sosem ült még a mikroszkóp előtt, azt hiszem, soha nem is fogja megérteni. Ebben is a felfedezés, a megismerés hajt! Rendszeresen hozok anyagokat a Magyar Természettudományi Múzeumnak, de volt idő amikor publikáltam is és eddig tíz, addig nem ismert bogárfajtát rólam neveztek el. Azt gondolom, hogy az életem legfontosabb nyomai a gyerekeim, de ezáltal talán még valami más is fog maradni…”

Szólj hozzá!