Panyi Zsuzsi

„A médiából sajnos még mind a mai napig azt halljuk, hogy vagy háztartásbeliként élsz sok gyerekkel, vagy szingli karrierista vagy. Sztereotípiákat alkotunk és aztán kizárólag azokban vagyunk képesek gondolkodni, azt hisszük, hogy csak a már meglévőkbe szoríthatjuk be magunkat. Szerintem pedig az a legfontosabb, hogy képesek legyünk kialakítani a saját válaszainkat arra, hogy milyen szerepekkel vagyunk hajlandóak azonosulni az életünkben. Mára a kereskedelem is arról szól, hogy mindent személyre tudjanak szabni, akkor a saját életünkkel miért nem merjük ezt eljátszani? Miért nincs az emberben annyi kurázsi, hogy megkeresse a számára működő, egyedi megoldást?

Eleinte komolyan arra készültem, hogy építészként fogok dolgozni és már két gyerekem volt, amikor felismertem, hogy óriási felelősség gyerekek mellett nagyléptékű projektekben részt venni. Egy-egy tervezésnél jelen kell lenni, intenzív koncentrációt igényel és nem eshetsz ki belőle csak azért, mert a gyereked bejött a szobába, hogy megnézze, min dolgozol. Az ékszerkészítés hobbiként indult és szép lassan tértem át erre a fajta tervezésre. A vízválasztó élményem az volt, amikor próbaképp kimentem a WAMP-ra felmérni, hogy mit is ér a munkám a piacon. Az akkor annyira sikeres volt, hogy még aznap este leültünk itthon a férjemmel és megbeszéltük, hogy ezt komolyabban fogom folytatni. Nem volt könnyű út, mert az első néhány évben rengeteg éjszakám telt ezzel, sokszor hajnali kettő-négyig dolgoztam, de ezáltal sikerült felépíteni egy olyan életet, amiben a gyerekek és a vállalkozás is jól megférnek egymás mellett.

Ez egy örök balanszírozás, amiben élek, de mivel saját vállalkozást viszek, én vagyok az, aki megmondja, hogy hol vannak súlypontok. Számomra ez a fajta szabadság, hogy én dönthetek abban, hogy mire figyelek, jelenti a jó életet.

Tudom, hogy manapság nem olyan népszerű modell, de én a gyerekeimet önállóságra nevelem. Jóval több van rajtuk, mint egy átlaggyereken, de azt gondolom, hogy ebből később profitálni fognak. Ők persze gyakran úgy élik ezt meg, hogy nekik mennyivel többet kell csinálniuk, mint a kortársaiknak, de én meg azt gondolom, hogy kizárólag a koruknak megfelelő feladatokat várok el tőlük. Például egy négyéves húzza fel egyedül a harisnyáját, a nyolcéves pedig pakolja ki a mosogatógépet… A mai világban ez most épp nem trendi és semmiképp sem szeretném a saját választásomat példaként állítani, hiszen a következményekről eleve csak húsz év múlva tudnánk érdemben beszélni…

Nekünk a mindennapjaink így működnek.

Sokszor érzem azt, hogy jól jönne egy kicsivel több idő – akár a munkára, akár a családra – és sok olyan tervem is van, amelyekről tudatosan eldöntöttem, hogy a megvalósításuknak még nincs itt az ideje, de azt gondolom, hogy vállalkozást építeni, bővíteni még ötvenévesen is lesz alkalmam, míg mesét mesélni már nem…

Néha úgy képzelem magam, mint a cirkuszi tányérpörgető, aki előtt pörög hat tányér és mindig odarohan, amelyik éppen lelassul… Van a négy gyerek, van a munka, van a háztartás, vagyok én, mint nő, az életem, a házasságom és mindig azt a tányért pörgetem, amelyik lassul. De tudom azt, hogy az én habitusomnak unalmas lenne, ha csak egy tányér pörögne és csak azt kellene figyelnem, csak arra az egyre kellene koncentrálnom.”

Szólj hozzá!