Perspektívák 19. Apró tettek ereje

Egyre többször és többekben munkálkodik egyfajta ökológiai gyász. Nyom és feszít, de nem tudjuk mit kezdjünk vele. Felfogjuk, hogy romboljuk a környezetünket, a természetet, az Anyabolygót és ez okoz egy rendkívül erős belső feszültséget. Irányzatok és elképzelések hada áll rendelkezésünkre a témával kapcsolatban, de egyetértés nincs. Tulajdonképpen a legtöbb embernek fogalma sincs mi a helyes, mit kellene, vagy lehetne tenni, minek van értelme. Túl komplex ez az egész, túl sok a vita és az ellentmondás – még a szakértők között is. Közben az a fránya feszültség állandósul és növekszik. Sokan kérdezik, hogy mit tehetnének ez ellen. Kutatnak, olvasnak, beszélgetnek és nem találják a helyes utat. Azt, ami hiteles és meggyőző lenne, és az ember kezdi úgy érezni, hogy eleve bűnösnek született. Mit tehetünk ez ellen, vagy más hasonló helyzetben, amikor a körülmények eleve rossz helyre pozícionálnak bennünket? Ha elfogadjuk a bűntudatot, az előbb-utóbb elhatalmasodik rajtunk. De a bűntudat jogos. Megkérdőjelezhetetlenül romboljuk a saját és a gyermekeink életterét, és fogalmunk sincs hogyan fordíthatnánk a pusztulás irányán és szüntethetnénk meg.

Én sem. Ugyanakkor megteszek minden pici lépést amit tudok. S persze az is lehet, hogy tévedek. Sok évvel ezelőtt pont egy ökológus nevetett ki, mert szelektíven gyűjtöttük a szemetet, mondván, úgyis összeborítják, nem oldok meg vele semmit. Én akkor a pici gyerekekkel azt gondoltam, ha most még össze is borítják, már csak azért is megéri így tennem, mert mire a rendszer készen lesz a szelektív hulladék kezelésére, nem mennek majd el további évek a lakosság nevelésével, hogy egyáltalán hogyan kell ezt csinálni. Új szokásokat felvenni nem pár nap… Mire eljött az idő, mi készen álltunk.

Másrészt ezek a kicsi, sokszor haszontalannak tűnő lépések segítenek kilépni a bűntudat csapdájából. Lehet, hogy feleslegesen szelektáltunk, viszont úgy éreztük, ezzel is teszünk valamit. A bennünk lévő feszültség elveszi az energiáinkat, de ha ehelyett arra fókuszálok, hogy teszek valamit, egyre több kis lépésre lesz erőm.

Ne várjátok a tökéletes megoldást! Jobb hibázni, mint egy helyben toporogni és táplálni a feszültséget. Nem tudom a megoldást arra, hogy mi a legjobb amit tehetünk, de egy biztos, jobb próbálkozni, mint tétlen süllyedni. Minden pici lépés felszabadultabbá tesz, és további teret nyit, újabb lépéseknek ad helyet. Nem kell látni a tökéletes utat, nem kell mindent megoldani. Azzal az egy pici dologgal is jobb lesz a helyzet. Már csak azért is, mert megtörjük a bűntudatunkból fakadó negatív spirált. Ha jobban leszünk, a tévedéseinket is könnyebben helyesbítjük.

Ne féljetek lépni! Minden egy picike lépéssel kezdődik, és a jutalom az lesz, hogy a nyomasztó érzések helyett a természet részeként, méltósággal élhetjük az életünk.

 

Fotó és szöveg: Varju Kata