Perspektívák 23. A tükör

A tükörbe nem mindig jó belenézni, de hasznos. Ismét egy saját történetet hozok.

Egy komoly sérülés és hosszú felépülés után, sok-sok különböző szakvéleményt meghallgatva, amikor már teljesen összekeveredtek a jövőképek és a lehetőségek bennem, úgy döntöttem bármi is lesz, keresek egy hiteles tükröt. Olyat, ami biztosan megmutatja mivel számolhatok. Messzire kellett mennem, az úton sok minden kavargott bennem. Próbáltam felkészülni, pörögtek a szemem előtt a lehetséges forgatókönyvek. Pedig tudom, hogy nem lehet. A tükörben ez a jó, azt mutatja meg, amit nem látunk. De ilyen az ember, egyedül mentem, az agyam lekapcsolhatatlanul pörgette a képeket. Az én választott tükröm egy ló volt, a segítőnk pedig a trénere, ő vigyázott ránk ebben a játékban. Ő volt a „külső szem”. Nálam ez különösen kritikus pontnak ígérkezett, hiszen lóháton voltam igazán otthon az életem nagy részében. Nagy volt a tét, tudtam, hogy azt fogom látni, visszakapom-e a régi életem, vagy valami teljesen új, ismeretlen világban kell megtalálnom a helyem, a boldogságom.

A tükör néha arcul csap. Akkor is ha azt hisszük felkészültünk mindenre. Ezért nem szeretjük. Kell bátorság látni és elhinni amit mutat. Velem is így volt ez.

Az összeszedettségem, a fókuszom, a mozgáskoordinációm katasztrofális képet mutatott. Persze ennek a mindennapokban, szinte minden percben megvoltak a jelei. Apró és nagyobb bakik, elrontott mozdulatok, kieső figyelem, összekuszálódott reakciók. Ha akartam volna, tudtam volna, de az ember szereti áltatni magát. A tükör, jelen esetben a ló, viszont kíméletlenül az arcomba tolta az igazságot. Hazudnék ha azt mondanám, hogy abban a pillanatban jól esett, vagy könnyű volt. Talán napokba is telt átengedni magamon az élményt.

Hosszú távon viszont felszabadító az igazság. Mindig. Nincs többé szükség az önáltatásra, nem kell többet, mást akarni, nem kell folyton bizonyítani magamnak, hogy jobb ez, mint amilyen valójában. Lehet szeretni magamat és az életet így. Lehet látni, hogy miből lehet építkezni. Már van látható jövőkép is, amit én alakíthatok, de legalább tudom milyen és mekkora hegyek vannak előttem és eldönthetem, merre indulok.

Ne féljetek a tükörbe nézni! Megéri az arculcsapást, mert utána jön a szabadság. Lehet az egy jó barát, egy terapeuta, egy ló, bárki, akinek hisztek. Érezni fogjátok, melyik tükör tiszta, melyikbe érdemes belenézni.

Sokszor felmerül ezzel kapcsolatban a probléma, hogy a tükör adta szabadságra, hogyan reagál majd a környezetünk. Szinte mindenki megijed ettől, aki az én kíséretemmel néz bele a tükörbe. „Ha nem azt kapják, amit várnak tőlem, nem fognak szeretni.” Sajnos sokszor ez igaz is, nem szoktam áltatni ezzel kapcsolatban senkit. Most érzem én is a saját bőrömön, de az biztos, hogy aki engem szeret – és nem azt amit vár tőlem – örömmel fogja venni a változást, hiszen ami nekem felszabadító, az csak több teret hozhat egy kapcsolatba, akármilyen minőségben is. Aki viszont kizárólag azt akarja kapni tőlem, amit ő vár, az valószínűleg el is fog tűnni. De legalább nem tart vissza többé. A valódi kapcsolatok biztos, hogy nem fognak ezen elbukni.

Nektek mi a tapasztalatotok, mit hoz, amikor a tükör nagyon mást mutat, mint amit látni szeretnétek? Ha volt ilyen élményetek, írjátok meg nekünk!

 

Fotó és szöveg: Varju Kata