Perspektívák 39. „És most te jössz a sorban, kinek tudnia kell…”

Ugyan az eredeti dalszöveg személyesebb aspektust hordoz, de ha elvonatkoztatunk kicsit, máris mindenkire érvényes lehet. Mindannyiunk létezéséről szólhatna egy dal. Mindenkiéről másért.

Ki mondja meg, hogy milyennek kellene lennünk, hogy hogyan lehetnénk szépek és jók? Szülők, tanárok, barátok, szerelmek, gyermekek, társak, főnökök mind formálnak bennünket, és ha sikerül megfelelnünk nekik, mindannyian írhatnának rólunk egy dalt. Érdekes játék elképzelni, vajon melyik miről szólna.

De vajon azt a dalt, ami „csak a Tiéd” írhatja-e más?

Avagy, ha más írja, az valóban rólad fog szólni?

És te tudnál-e vele azonosulni?

Esetleg megvan a saját dalod, amit te írtál és valóban a tiéd?

Mindannyian vágyunk a szeretetre, a megbecsülésre, és szeretnénk ha rólunk is szólna egy dal. Ezért nem nehéz elveszni a kész dallamok között. Próbálunk azonosulni különböző értékekkel, melyeket érthetően hordoznak előre kimondott elvárások. Próbálunk szépek és jók lenni valami bevált minta mentén. De mi van, ha ezek nem mi vagyunk? Ha azt érezzük nem komfortos a saját bőrünkben, és ha a maximumot nyújtjuk, akkor sem szeretnek úgy, ahogyan azt mi szeretnénk?

Nagy bátorság kell elengedni az iránymutatásokat, és megírni a saját dalunkat. Valami teljesen újat, ami ki tudja kinek fog tetszeni. Olyat, ami csak a miénk, amiben semmi más nem számít, csak az, hogy belőlünk fakad. Van ebben kockázat és izgalom is, de egy valamit biztosan nyerünk: nem leszünk többé másolatai semminek és senkinek, és egy olyan egyedi és megismételhetetlen dolgot hozunk létre, ami biztosan ragyogni fog. Valamit, ami levetette a béklyókat, ezért szárnyalni tud. Valamit, amiről aztán majd mindenki, aki ismeri írhat egy dalt, hogy mit jelent neki.

 

Fotó és szöveg: Varju Kata