Perspektívák 49. Ti szögre akasztjátok néha azt a bizonyos kabátot?

Egyre több emberrel kell azon dolgoznom, hogy szánjanak magukra időt. Nem a fodrászra, vagy az edzésre, nem arra, ami szükséges.

Valamire, aminek – látszólag – semmi haszna, de örülni tudnak neki.

Valamire, amiből töltekezhetnek, ami napfényt jelent az életükben.

Egyre többen vannak, akik egyszerűen elfelejtették hogyan is kell ezt csinálni. Nem az a gond, hogy nincs rá pénz, vagy idő, sokszor egyikből sem kellene sok. Annyira hozzá lehet szokni, hogy mindent valamiért csinálunk, hogy hasznosnak kell lennünk, hogy bármit teszünk, abban megmérettetünk, hogy képesek vagyunk elfelejteni hogyan kell felhőtlennek lenni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez is (újra)tanulható. Ez azonban sok munkával jár, lépésről lépésre lehet csak haladni. Időt, energiát kell befektetni. Kicsit paradox módon hangzik azért dolgozni, hogy képesek legyünk akár haszontalanul tölteni az időnket, vagy máshogy hasznosan, mint ahogy az logikus lenne. Találni és csinálni valamit, ahol ez nem szempont. Valamit, ami csak arról szól, hogy örülünk neki. Pedig valóban kemény munka eljutni idáig annak, aki már nem is emlékszik rá milyen volt érezni ezt. Csak azt érzi, hogy valami nem jó, hogy hiányzik valami az életből, hogy szürke minden és nincs motiváció. Nehéz innen újra elindulni, tervezni, beiktatni, szokást építeni, keresni, menni előre.

Akasszátok inkább szögre azt a kabátot időben!

Ti hogy szoktatok kikapcsolódni?

 

Fotó és szöveg: Varju Kata