Perspektívák 51. Ne felejtsetek el játszani!

Azt gondolnánk, szerzetesnek lenni komoly dolog, ezért a szerzetesek is komolyak. Az élet fontos kérdéseivel foglalkoznak, erre teszik fel az életüket. A buddhista területeken a mai napig él az a szokás, hogy a szellemi munkát a szerzetesek végzik, és ezért cserébe adományokat kapnak. Ha mondjuk megbetegszik valaki egy családban, ők imádkoznak érte, szertartásokat végeznek, megteszik, amit az ő kultúrájuk szerint érdemes. Ez sok idő, és elmélyültséget igénylő feladat. De nem állhat meg az élet, az állatokat ki kell terelni, a tűzhelyeket be kell fűteni, a családokat el kell látni. Ezért alakult ki ez a munkamegosztás. Vannak, akiknek ez a dolga, ők látják el a közösségben ezt a feladatot, ők felelnek a szellemi dolgokért, miközben a családtagok folytathatják a napi ritmust.

Ez a kép egy különösen elzárt kolostornál készült, fent a hegyekben. Itt teljes nyugalomban koncentrálhatnak a szerzetesek, semmi sem zökkenti ki őket. Tulajdonképpen nekik az a dolguk, hogy a többiek problémáival törődjenek, és ezt teszik is elhivatottsággal. Nem is nagyon látnak mást, itt nincs falu sem belátható távolságban, nincsenek mulatságok, nincs forgatag, nincsenek gyermekek, nők, semmi, ami másfelé terelné a figyelmüket. Az út is nagyon nehéz és hosszú, ha valamiért ki kell mozdulniuk.

Emellett az út mellett van egy sziklahasadék, amely mellett elhaladva egyszer csak egy szerzetesre lettünk figyelmesek. Majd még egyre, és még egyre – és sorban jöttek jónéhányan. Annyira logikátlannak tűnt, hogy valaki önszántából bemászna a szűk hasadékba amikor maga az út is ennyire kimerítő a sziklákon keresztül, hogy elsőre azt hittük valami baj van. Csak egy kezet láttunk és nagyon lassan, centinként passzírozta ki magát onnan egy ember. Mire azonban felocsúdtunk jött is a következő. Versenyeztek, hogy ki jut át hamarabb az út mellett azon a pici, sötét lyukon. És remekül szórakoztak. Nem kellett hozzá semmi más, csak egy apró gondolat, valami, amit hirtelen kitaláltak maguknak. Az arra járó zarándokok megálltak, csillogó szemekkel drukkoltak, az ügyesebbeket meg is tapsolták. Egy picikét sem veszítettek a megítélésükből azért, mert mertek egy kicsit gyerekek lenni komoly ember létükre. Pár perc volt az egész, aztán mindenki ment a dolgára. De az a pár perc felszabadult játék örömet adott mindenkinek – még a szemlélőknek is.

Bármilyen sok és fontos dolgotok van, akármilyen komoly szerepben vagytok, egy kis játék belefér és garantáltan szebbé fogja tenni a napot. Nektek és másoknak is. Jönnek az ünnepek, itt a remek alkalom elkezdeni.

 

Fotó és szöveg: Varju Kata