Retus nélkül – Eni, 46

Már nem tudom, hanyadik kozmetikus keresett meg azzal, hogy mindenféle lézeres- és csodakezeléssel eltünteti a ráncaimat, mikor feltettem a kérdést, hogy miért akarja mindenki az én ráncaimat eltüntetni. Mert én nem szeretném. Nekem kellenek. A ráncaimhoz emlékek fűződnek. Szépek, vidámak, szomorúak, borúsak. Olyan történések, amelyek engem formáltak, s nemcsak kívül, hanem belül is. Ha nincsenek ráncaim, akkor mit csináltam az elmúlt negyvenhat – de legalábbis huszonöt – évben?

Egyébként sem szoktam figyelni őket, talán az elmúlt két-három évben vettem észre, hogy egyáltalán vannak.

Hogy ki a szép, szerintem csakis attól függ, hogy az illető hogyan érzi magát a bőrében. És egy szép ruhától is csak akkor lesz szebb valaki, ha tudja viselni. Évekkel ezelőtt voltam egy aukción, ahol az árverést vezető harmincas hölgy egy gyönyörű, és vélhetően méregdrága ruhában jelent meg, de valami miatt annyira rosszul érezte magát abban a helyzetben, hogy az első tíz percben csak feszengett, s az a ruha úgy állt rajta, mint nagymamán az otthonka. Az üzletemből sem engedek ki senkit olyan ruhában, amiben látom, hogy feszélyezve érzi magát.

Továbbá az, hogy szépnek érezzük-e magunkat, nagy mértékben függ a mások hozzánk való viszonyától is. Mert ha például a párom megölel és nyugalmat sugároz, én is kisimulok. S ugyanez igaz minden más kapcsolatra, mert a kapott energiák visszatükröződnek rajtunk.

Fotó: Egyed Melinda, Mind the Map