Stefán Luca

Nálunk a gombamánia családi örökség, a kisfiamra is ráragadt, így egy napon kérlelni kezdett, hogy „gombás” mesét olvassak neki. Mivel sehonnan sem tudtam „gombás” mesét leakasztani, magam kezdtem el történeteket kitalálni. Aztán megszületett a kislányom, aki elég nehéz eset volt, napi több óra szoptatást, hordozva altatást igényelt, és mivel közben úgysem volt jobb dolgom, a fiamnak kitalált meséket elkezdtem bepötyögni a telefonomba. Az egésznek az lett a vége, hogy megírtam egy mesekönyvet, ami Kalaposkalandok címen magánkiadásban meg is jelent. Egy hónap alatt elfogyott és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.


Egyszer egy éjszaka, amikor a kislányom ismét nem aludt, bekattant az ötlet: mi lenne, ha megrendelésre írnék, személyre szabott meséket? 
Szóltam is a barátoknak, hogy akkor itt a lehetőség, könyvet készítek a gyerekeiknek, csak véleményt kérek cserébe. Az első ötöt ingyen készítettem, a következő ötöt anyagköltségért, s csak ezután kezdtem el azzal kalkulálni, hogy maradjon meg annyi, amennyit könyvkiadásra félre tudok tenni. A meséket – a szülőket kikérdezve – én írom és illusztrálom, a számítógépes összeállítást és a rajzok digitalizálását is el tudom végezni, illetve a könyvet is saját magam kötöm, mert ennek utánanéztem és megtanultam.


Én egy szegény családban nőttem fel Olaszliszkán. Sokszor abból éltünk, amit a kertünkben megtermeltünk, s bár az egyetemet magyar szakon kezdtem, nem végeztem el, mert többek között azt is felismertem, hogy nekem egy olyan szakmára van szükségem, amelyért biztos megélhetést nyújtó fizetést kapok. Hivatalosan sem író, sem grafikus nem vagyok, informatikusként keresem a kenyerem, de ez a három együtt teremti meg bennem a való élet és az alkotó lét közötti egyensúlyt.


Általában a fellángolásaim hajtanak. Ilyenkor teljes erőbedobással elkezdek valamin dolgozni, de rendszerint addig élvezem ezeket a dolgokat, amíg ki nem forrnak, s ha jön egy újabb fellángolás, a lelkesedésem új tárgyat talál. A mesékkel mindez még nem történt meg, sőt, vannak jövőbeli terveim, amelyek nem csak az írásukra korlátozódnak.


Ráadásul a mesélés sokat segít feldolgozni azt, hogy öregszem. Ha régebben lehetett volna három kívánságom, az egyik az lett volna, hogy örökké éljek huszonéves testben. Aztán jöttek a gyerekek és nekem szó szerint anyává kellett törnöm. Rettegtem az öregedéstől, mind külsőleg, mind belsőleg. Végül amiről azt éreztem, hogy az anyaság miatt elvesztettem magamból, a mesélés visszaadta. Ha ez nem lenne, valószínűleg még mindig a ráncaimat vizsgálgatnám és krémektől várnám a csodát… Amióta mesélek, nem öregszem, csak testileg, ez viszont már nem érdekel. Minden egyes könyv elkészítése egy katarzis. Izgatottan szoktam várni a visszajelzéseket és elmondhatatlanul jó élmény, ha elmondják, mennyire tetszett a gyerekeknek. Boldoggá tesz, hogy adhatok.