Terei-Vígh Krisztina

A lányom születése előtt operatív vezetőként dolgoztam egy kicsi, de nagy forgalmú cégnél. Ez egy pörgős, összetett, felelősségteljes munka volt, és 2009-ben, mikor otthon maradtam, úgy éreztem, sok lett a szabadidőm. Ezt egy remek lehetőségnek találtam arra, hogy végre főzhessek. Az álmaim között mindig is ott szerepelt egy saját szakácskönyv, így első lépésként egy blogot indítottam el. Ez pedig hozta a többit…

Először a fotózást, hiszen arra jutottam, hogy a telefonnal készített képeknél szebben szeretném az írásokat illusztrálni. Elkezdtem külföldi blogokat követni, a férjemmel éttermekbe járni, ahol valódi gourmet élményeket szereztünk, idővel amatőr versenyekre neveztem be, és cikkek írására is felkértek. Mindez másfél évig tartott, de aztán visszamentem dolgozni. Először csak részmunkaidőre, de később úgy alakultak a dolgok, hogy a munkahelyemen is megnőtt a feladatok száma, és a férjem vállalkozásába is be kellett segítenem.

Pár évet azzal a dilemmával éltem le, hogy feladhatom-e az állásomat azért, hogy csak azzal foglalkozzak, ami igazán érdekel. Az érzelmeket sokáig felülírta bennem a racionalitás, pedig a férjem támogatott, rám bízta a döntést, én voltam az, aki visszahúzta saját magát.

2013-ban, elsősorban a munkám révén, mentem el egy coach tanfolyamra. Emellett egy éven keresztül jártam is egy coach-hoz, s a szerzett élmények elindítottak bennem valamit. Egyre rosszabbul éltem meg a helyzetemet. Azt ismertem fel, hogy túl sok ötlet között hezitálok, s mivel képtelenség mindbe belevágni, ezért inkább nem csinálok semmit. A coach annyira „lepucolt”, hogy végre megláttam, mi az az irány, amelyen el kell indulnom.

2016 júliusában jöttem el a munkahelyemről.

Mivel több fotótanfolyamot is elvégeztem online, innen merítettem az ötletet, hogy miért ne lehetne főzni is megtanulni online. Az eredeti elképzelésem egy főzőiskola volt, ahol nem tematizált kurzusokat tartok, hanem az alapokhoz térnék vissza. Meggyőződésem, hogy az embereket azért éri sorozatos kudarc a receptek elkészítése során, mert az alapokkal nincsenek tisztában, ezeket sem az anyukájuktól, sem a nagymamájuktól nem tanulták meg.

Decemberben kezdtem el az első kurzust értékesíteni, márciusban indult és május végére lett teljesen kész. Mindemellett a blog megmaradt számomra egy játszótérnek, ami megtámogatja a tanfolyamot.

A tanfolyamok célja, hogy egy olyan szemléletmódot adjak át, amely segít abban, hogy a szakácskönyveket és a recepteket szabadon, érzésből kezeld, mert már magadtól is tudod, hogy melyik alapanyag miként működik, mivel passzol össze, mivel helyettesíthető. Ezen túl pedig azt is szeretném megmutatni, hogy egy-egy étel elkészítése nem kell, hogy mumus legyen, olyasvalami, amin túl kell lenni, mert rengeteg élmény rejlik ebben a folyamatban. Például van egy olyan feladatom, hogy figyeljük meg a fokhagyma illatát és ízét amikor szeljük, szeleteljük, reszeljük, vagy fokhagymanyomóval préseljük. S ugyanígy működik a bors is, mert attól függően változik az aromája, hogy mennyire töröd össze. De sokszor a látvány önmagában is egy élmény, gondoljunk csak egy kettévágott céklára, vagy a bogyós gyümölcsökre. Ha pedig még mélyebbre nézünk, a főzés tükröt is tart elénk, megmutatja, mennyire vagyunk kitartóak, kreatívak, mennyire ragaszkodunk a sémákhoz, illetve mennyire merünk kísérletezni.

A másik oldala pedig mindennek az étkezés. Manapság ezen is csak túl akarunk esni, inkább elnyomjuk az éhséget valamivel, így viszont nemcsak a valódi ízekről maradunk le, hanem kapcsolatokról, a közös beszélgetésekről is. Én azt vallom, hogy ennek a módját is érdemes megadni.

Visszatekintve az elmúlt bő másfél évre, a legkevésbé sem bántam meg a döntésem. Már csak azért sem, mert ebben az élethelyzetben sokkal többet tanulok, magamról is. Minden nap egy kihívás, hiszen teljesen más úgy dolgozni, hogy azt nem valami külső elvárás miatt teszed, hanem a saját érdekedben.  Meg kellett tanulnom a fókuszt megtartani.

Fotó: Zsolnai Péter