Tomatás Tímea

„Az ember egy picit mindig szeretné megváltani a világot…
Gyerekként semmivel sem voltam különb, mint a kortársaim. Nehezen toleráltam a másságot, mert ez volt az elfogadott. Külön iskolákban (ha egyáltalán járhattak iskolába…) nevelték a bármilyen szempontból „fogyatékos” bélyeget kapott gyermekeket. Szinte féltem tőlük, mert semmit sem tudtam róluk, nem kommunikálhattunk velük, semmilyen közös programunk nem volt.
Egyszer egy baráti társaságban találkoztam állami gondoskodásban élő, fogyatékos gyerekekkel. A reakcióm ugyanolyan volt, mint ahogy addig szocializálódtam. Hiába neveltek a szolidaritásra, soha nem emelték ki, hogy ez bárkire vonatkozik, nem csak az iskolai padtársra, a barátokra. Egy, a társaságban lévő fiatal nő, akivel régóta jó kapcsolatom volt, mesélt a fiúkról, akik velünk voltak. A beszélgetés végén szinte égető szégyenérzet alakult ki bennem. A kirekesztés, az elutasítás értelmetlen tettét éreztem magamon. Azóta sok-sok év eltelt…
Az elmúlt több, mint 20 évben – amióta gyógypedagógusként dolgozom – sokszor eszembe jutott a tökéletesség kifejezés, de inkább én éreztem a hiányát önmagamban. Olyan sorsokkal volt szerencsém megismerkedni munkám és tanulmányaim során, melyek megmutatták, van hová fejlődnöm sok dologban.
Hiszek az inklúzióban, mely egyfajta szemlélet, ahol nemcsak az elfogadáson, hanem a tényleges befogadáson van a hangsúly, amely engedi, hogy minden személy/személyiség kibontakozhasson a közösségben, a közösséggel együtt. Alapvető emberi jog az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód.
De a jogok hangoztatása mellett, ugyanolyan fontos, hogy ne felejtsük el az épnek és egészségesnek tartott embereket emlékeztetni arra, hogy tökéletes ember nincsen. Továbbá, hogy bárki bármikor kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor épp oly rászorulttá válik embertársai segítségére, mint bármelyik (rossz szóval illetve) „fogyatékos” ember. Épp ezért elengedhetetlen, hogy megtanuljuk egymás értékeit becsülni, továbbá látni azt, hogy az érték, a hasznosság, a kreativitás és produktivitás mindenkiben megvan. Épp úgy, mint a művészetben, ahol minden művészi alkotás egyfajta szépség. Mi a szép benne? Az, hogy egyedi, megismételhetetlen és a maga tökéletlenségében is tökéletes. Így hasonlít egyben önmagunkra, emberekre, hisz belőlünk van, akik szintén egyediek, megismételhetetlenek és a magunk tökéletlenségében is tökéletesek vagyunk. Amennyiben ezt valljuk és hisszük, a fogyatékosság fogalma vagy annak magyarázata értelmét veszti. Különbözőek vagyunk, és ettől válik változatossá és széppé a körülöttünk lévő világ. Nem megváltoztatni, hanem segíteni kell őket – kinek-kinek szükségleteinek megfelelően –, hogy elérhessék önmaguk tökéletességét.”

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.