Valódi szépség, arctornával – KisM Franciska Mudra Mónikával beszélgetett

Mudra Mónika blogjára egészen véletlenül találtam néhány hónappal ezelőtt. Az első pillanattól kíváncsivá tett a gondolat, hogy az arcizmaink rendszeres edzésével akár tíz-tizenöt évet is fiatalíthatunk az arcunkon – ráadásul  természetes módon. A téma egy jó ideje foglalkoztat, és őszintén bevallom, a második gyerekünk születése után, házassági évfordulónk alkalmából még arra is megkértem a férjem, hogy vigyen el egy szépségklinikára, mert korainak éreztem a ráncaimat és a hirtelen megsokasodó szeplőket az arcomon. Szerencsémre egy rendkívül korrekt orvoshoz keveredtem, ugyanis megnyugtatta az én hormonoktól zaklatott lelkem, hogy az a pár ránc és szeplő tulajdonképpen szexepil, és semmiféle beavatkozást nem igényel, de ha ez engem továbbra is zavarna, keressem fel évek múlva. Ezen előzmények után nem csoda, hogy tenyeremet dörzsölve készültem Móni workshop-jára, mondván, nekem már nem kell szépségklinikára mennem, mert rátaláltam a titokra. A négy órás alkalom minden várakozásomat felülmúlta, így azonnal meg is kértem őt, hogy találkozzon velem és meséljen magáról, erről a tornáról és a fenntartható szépségről.

Néhány nappal később egy már-már kultikusnak számító szentendrei gyerekkönyvesbolt kávézójában ülünk le Mónival, akihez annak ellenére is tökéletesen illik az üde és fiatalos enteriőr, hogy nemrég múlt ötven. Ahogy ránézek, elégedetten nyugtázom, igaz az állítás, ötven az új negyven.

Sem most, sem az előző találkozásunkkor nem volt rajtad még csak egy kis szempillaspirál sem. Aki arctornázik, az már nem is sminkel?

Harminc- és negyvenéves korom között nagyon sokat sminkeltem én is. Negyven körül pedig már ki sem léptem az utcára alapozó nélkül. Azt hiszem, akkor a smink mögé bújtam. Pedig negyven körül még nagyon jól meg lehet lenni enélkül. Viszont amióta arctornázom, a sminkelés valahogy kikopott az életemből, és nagyon szépen előjött belőlem az, ami én vagyok arcfesték nélkül. Persze, néha én is szeretem kiemelni az előnyösebb adottságaim, de más az, amikor önismeretből erősíti fel valaki a szép vonásait, mint amikor a sminktől várja, hogy szebb legyen. Ide viszont nekem is el kellett jutni, és valóban megérteni a klisét, hogy a szépség belülről fakad – az önismeretből és a tudatosságból.

Ezek szerint valamiféle önmagaddal való elégedetlenség miatt kezdtél el arctornázni?

Igen. Elkezdtem meglátni az öregedés jeleit, és nem értettem, ha a lelkem kortalan és fiatal, az arcomon miért nem tud ez megmutatkozni. Úgy éreztem, hogy az önmagam felé való elégedettség vagy elégedetlenség annak a függvénye, hogy amit a tükörben látok, s amit belül érzek harmóniában van-e, ezért ezt a külső-belső látszatot-érzetet meg kell próbálnom egymáshoz közelíteni. Az idő halad előre, változunk, idősödünk, de ha egyszerre tudunk változni kívül és belül, akkor elégedettek leszünk, szépnek és vonzónak fogjuk érezni magunkat. Érdekes, hogy fiatalabb koromban nagyon kevés nőt láttam szépnek. Irtó kritikus voltam, ami nyilván a saját bizonytalanságaimból is fakadt. Ahogyan tisztába kerültem önmagammal, úgy szabadultam meg számos ítélettől, és nyílt  ki a szemem a természetességben, egyszerűségben rejlő, belülről születő szépségre.

Hogyan talált rád épp az arctorna? És tulajdonképpen mi is ez?

2010 környékén talált rá a párom egy videóra, amelyen egy amerikai hölgy mutatott be pár gyakorlatot. Az első pillanattól zseniálisnak találtam. Annyira logikusnak tűnt, hogy miként a testünk izmainak edzésével, úgy az arcunk izmainak edzésével is feszességet lehet elérni. Hirtelen nem is értettem, hogy erről még miért nem hallottam, hogyhogy nem terjedt még el a világban. Elkezdtem őt követni, időről-időre rákerestem és egyre inkább kacérkodtam a gondolattal, hogy megtanulom ezt a módszert. 2012-ben végeztem el egy tanfolyamot, s később, míg külföldön éltünk, továbbképeztem magam, majd a különböző technikákból összegyúrtam egy saját módszert. Ezen belül alakult ki a négyórás workshop is, amelyen ennek a kereteit adom át, de a kulcs a rendszerességben van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy heti két-háromszori 20-30 perces gyakorlással bő negyed év alatt a ráncok halványodnak, az arcbőr feszesedik, és a visszajelzések alapján bátran mondhatom, hogy újra rácsodálkozunk, beleszeretünk a tükörképünkbe.

Milyen a kapcsolatod a klienseiddel?

A pszichológia, az emberi lélek működése mindig is nagyon érdekelt. Pici csoportokban tanítok, aminek kettős célja van, egyrészt, hogy minőségi együttműködés alakulhasson ki köztünk, másrészt pedig, hogy mélyen el tudják sajátítani az átadott tudást. Szeretném, ha ez érték lenne számukra, s hogy a gyakorlatokat képesek legyenek a mindennapjaikba beilleszteni.

A fenntartható, természetes szépség képlete tehát arctorna és önismeret?

Ismét a közhelyhez kell visszatérnem, de igen, minden belülről, önmagunkból indul ki. Ha ismered magad, az erősségeid, a gyengeségeid, a tested működését, az életstílusod, tudni fogod azt is, hogy mi áll jól neked, miben érzed jól magad, mitől vagy szép.

Kislányként érdekeltek a csajos dolgok, a divat, a szépség?

Olyan gyerek voltam, aki mindig az izgalmas dolgokat kereste. Nagyon szerettem a fiúkkal játszani. A lányok tevékenységei untattak. Babázni például soha nem szerettem. Ugyanakkor sokat foglalkoztam magammal. Fontos volt, hogy jól álljon a hajam, passzoljon rajtam a ruha. Bár mindig vékony voltam, és sportolni is nagyon szerettem, önbizalmam nemigazán volt. Van egy olyan emlékem tinédzserkoromból, amikor nagyon szűk nadrágot viselek, és egy férfi – már nem tudom ki – megjegyezi, hogy milyen szép vékony a derekam. Ez iszonyatosan zavarba ejtett, és azt hiszem, akkor bezártam. Onnantól kezdve kerültem a szűk darabokat. Nekem ez nem esett jól. Mindig zavarba jöttem az ilyen megjegyzésektől, azt sem szerettem, ha megnéznek. Bennem ez inkább félelmet és bizalmatlanságot keltett. Aztán tizenöt éves lehettem, amikor egyik este sötétedés után egyedül sétáltam haza, amikor egy férfi követni kezdett. Elkezdtem felgyorsítani a lépteimet, mire ő is. Végül már szaladtam, de ő is utánam. Rohantam! Az utolsó pillanatban értem fel a lakásunk ajtajához, ahol teljes erőmmel dörömböltem, hogy meghalljanak és beengedjenek. Nagy szerencsém volt, de ettől kezdve megszületett bennem egy félelemérzet a szépség, a nőiség miatt. Előtte csak önbizalomhiányom volt, de az az élmény benyomott bennem egy gombot, és mind a mai napig nehéz érzések jönnek elő, ha eszembe jut az eset. Ugyanakkor lettek technikáim, amikkel megtanultam kezelni ezt a félelmet. Elég ügyes csaj lettem!

Igen annak is tűnsz! Hiszen nemrég, közel az ötvenhez kezdted újra az életed szakmailag, és a magánéletben is.

Így van. Hét évig éltem Angliában, ahol nem voltam független, a párommal mentem ki, és én ott teljesen feladtam magam, ami hiba volt, mert amikor hazajöttem újra kellett építeni magam és az életem. Szerencsére mindez nagyon gyorsan és nagyon jól sikerült, de azért van mögöttem ötven év tapasztalat is. Nem egyszerű dolog ez, és reménykedem, hogy ez az erő velem marad életem végéig.

Honnét jön ez a lelki rugalmasságod?

Azt hiszem ez azért lehet, mert nincs opció a fejemben arról, hogy fel lehet adni. Hajt valamiféle belső erő, ami nem engedi, hogy képeket teremtsek arról, hogy „hogyan ne”, csak arról, hogy „hogyan”, és azt tapasztalom, ha kialakul egy képem a megoldásról, akkor képessé is válok megvalósítani azt.

És mi a motorja ennek a belső erőnek?

A vágy a fejlődésre. Ezért aztán vannak céljaim, álmaim, vágyaim, amiket pontosan megfogalmazok magamnak, majd megkeresem a hozzájuk vezető utat. És azt gondolom, nagyon fontos az is, hogy bízzunk magunkban akkor is, amikor akár már senki más nem.

Mik az álmaid az arctornával kapcsolatban?

Van bennem egy küldetésérzet. Mert nemcsak arctorna ez, hanem egy lehetséges út is a tudatosság felé. Egy természetes alternatíva a valódi szépség megtalálására és  fenntartására. Azt látom, a világ szélsőségesen elment egy irányba azzal kapcsolatban, hogy hogyan legyünk tökéletesek, szépek, s ez mint egy ragály fertőzte meg az embereket. Egyszerűen minden a fiatalság, a teljes ránctalanság, a tökéletesség felé tol bennünket. A szépségipar pedig mesterséges, és gyakran életidegen eszközöket kínál megoldásként. Én szeretném megmutatni azt, hogy van olyan alternatíva, ami módszerében és eredményében is természetes. Számomra ez elsősorban nem egy vállalkozás, hanem hivatás, mert szeretnék segíteni, és szeretném ha ezáltal minél többen meg tudnák érteni és el tudnák fogadni önmagukat és az idő múlását.

KisM Franciska